Már hónapok óta húzodik az oldalam átalakítása és most egy új, tehetséges fejlesztőnek köszönhetően be is fejeződik. Az oldal nem kap új arculatot, hiszen a jelenlegi januárban készült, de befejezésre kerül. Elkészül végre a naptár, a vendégkönyv mindkét nyelven, újak lesznek a galériák és a nyitó oldal is frissül. Remélem a blogomba is lehet mostantól bejegyzéseket írni.
Az átállás nem zökkenőmentes. Azok a webgalériák, amelyekből már slideshow is készült nem elérhetőek.Ha bárkinek ezzel kapcsolatban kérése lenne, kérem jelezze nekem!
A blog is új arculatot kapott. Nézegetem, szokom, de azt kell mondjam, erre még visszatérek, nem ez tűnik a végleges verziónak. Szeretem a minimált, de ez lehet, hogy egy kicsit túlzás…
Veronika és Árpi esküvői napján két kihívás fogadott. Egyik a tisztelendő kérése, mely szerint a templomban kizárólag egy helyben állva fotózhatok. A másik, hogy kb. 20 percet tölthettünk el a kreatív portrék fotózásával. Az elsővel nem sok mindent tudtam kezdeni, cserélgettem az objektíveket, fotóztam fekete fehéret és morogtam magamban. A második pedig talán azért nem volt nagy gond, mert már előző nap eltöltöttünk együtt majd két órát Szentendrén bóklászva. Bár az egy másik ruha, másik történet, de mégis ez az esküvő, ez a szerelem. A kettő egyben teljes anyag.
Most, hogy már több mint egy hónap elteltével válogattam a képeiket, egyvalami nagyon szembeötlő volt. Nem nagyon tudtam elszakadni attól a látványtól, amit a fátyolra ömlő fény adott. Ez gondolom a női vénám, a finomság, a lágyság vonja el minden figyelmemet. Mindig elbizonytalanodom, hogy ez jó-e. Nehezen lépek ki ebből a szemszögből. Bízom benne, hogy aki engem választ, ahhoz is közel állnak ezek a képek és ezt várja tőlem.
Veronikáék esküvői tervei módosultak, így szegényebbek lettünk egy kültéri polgárival. Viszont kaptunk egy lehetőséget egy naplementés szentendrei fotózásra. Ezek a képek nem annyira esküvői hangulatúak, inkább egy könnyed eljegyzési sorozatra emlékeztetnek…
Abir was the only friend of mine who got married this season. I am so grateful after so many birthday parties I was able to share this celebration with them. It has always been difficult for me to objectively choose photos for a slideshow. I find pictures charming just because I like the people on it. It was even more difficult with this family, because I absolutely admire their two amazing daughters. I still cannot believe that they don’t want to have a dozen more…
When I looked at the finished slideshow, it really moved me because of so much emotion in the photos… or is it in me?
