Lehet, hogy én tulajdonítok neki túl nagy hangsúlyt, de kollégát fotózni mindig más. Még jobban elgondolkodtat, miért én? Bárki ismeretlenül bejelentkezik hozzám fotózásra előhozza ezt a kérdést. De mikor Szilvi (petoszilvi.hu) felhívott, még többet törtem ezen a fejem.
Mikor a fotózás elején megemlítette, hogy most ne fogjam vissza magam, hanem minél kreatívabban, nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy vajon megérdemlem-e ez a sok bizalmat. Vajon meg tudok-e felelni az elvárásainak?
Amikor említettem neki, hogy blogbejegyzés lesz a fotózásukból elbizonytalanodott. Hála istennek nem azért, mert a képekkel nem volt elégedett, hanem magával nincs kibékülve. Remélem elhitte nekem, hogy egy kismamát nem kell a régi önmagához hasonlítania. Nem a kilóktól függ egy kismama szépsége, hanem a kisugárzásában van. Mindenki változik. Én nem láttam őt korábban, szerintem nagyon csini kismama és ami szintén fontos, nagyon jó páros voltak. Igazi szerelemben, szeretetben. Márkra várva…
Esztinél és Siminél mindent jól terveztünk. Elég időt hagytunk a fotózásra, nem csúsztunk, jó külső, belső helyszínünk volt.
Az ő napjukat az időjárás szabta át. 35 fokban érkeztem, 16 fok+eső, mikor kijöttünk a templomból. Bár én úgy éreztem, hogy végül összeállt az anyaguk Eszti napsütéses képekre vágyott.
Mivel egy kis ttd-vel bővültünk én is nagyon örültem az elképzelésnek.
Így lett az ő történetük igazi folytatás, nem ismétlés.
Az első találkozón alakul ki, hogy valakivel hogyan tervezzük az esküvői kreatívot.
Beatrix-szel és Attilával az esküvőjük napjára terveztük. Az ő sorozatuk már régen felkerült a blogra. Mivel Beatrixot sok másik menyasszonyhoz hasonlóan csak a templomban látta a vőlegény először az igazi menyasszonyi ruhában, ezért a szertartás előtt csak játszottunk egy kicsit. Utána viszont a sűrű esküvői program miatt már csak itt-ott pár perc maradt. És ezt valahogy éreztük utána, hogy ebben a történetben bizony bennemaradtak a képek. A tavalyi év utolsó napfényes délutánját töltöttük el. Összegyúrtuk az ő helyszín elképzelésüket (régi, kövek, falak) az én víziómmal (modern, fém, üveg) egy sorozattá. És végre összeállt az anyaguk azzá, amiről elmondhattuk, hogy az ő történetüket én így láttam…
Tavaly kezdődtek a csak kreatív fotózások. Érdekes feladat egy párral eltölteni úgy pár órát, hogy közben az esküvőjükön nem vettem részt.
Nehéz, mert nem ismerem őket annyira, mint azokat, akiket a napjukon végigkísérek. Azt hiszem ilyen lehetett régen a fotósok élete, akik egy-egy szombaton sok páros beállított sorozatát fotózták óránkénti váltással. Nagy a kihívás, hiszen kevesebb idő alatt kell egy párossal összehangolódni. De nagy megtiszteltetés, hogy ezekért a képekért, újra öltöznek, újra sminkelnek és esetleg utaznak is. Bár elképzelhető, hogy szombaton már ezt valamilyen formában végigcsinálták.
Ugyanakkor könnyebb, mert nem vagyunk hely és idő szűkében, bármely napszakban fotózhatunk.
Szilvia és Péter anyaga is egy ilyen történetet mutat meg. Még tavaly a szezon végén készültek képeik.
