Próbálom felidézni, mikor volt az utolsó alkalom, hogy ez megtörtént velem. A digitális világban biztosan nem. Az pedig azt jelenti, hogy 2003 óta tuti nem. És azelőtt sem igazán áll össze a kép, hogy melyik esküvőn lehetett az utolsó, hogy úgy vettem részt, hogy nem én fotóztam. Hát furcsa is volt nagyon. Délelőtt volt egy másik esküvő, mégis csak szezon van Annak története hamarosan, az sem volt átlagos.
Délután azonban ott álltam a templomban teljes harci díszben (ruha amiben simán fekhetek a földön, két kamera az oldalamon, hátizsák a közelben). Néztem a kollégát a szertartás alatt. Meg a gratulációnál. Úgy kb. 1 óra után hátradőltem, áttekertem mind a két gépem jpg, fekete-fehérre és elkezdtem játszani. Meg beszélgetni, meg enni és persze táncolni. Azt hittem nehezebben fog menni. Hogy ideges leszek, hogy én nem így csinálnám. Valóban másként csinálom, de Daróczi Csabi ott volt mindenütt, lefotózott mindent. Aki ismeri a munkáját, az tudja, nem is akárhogyan.
Szóval köszönöm ezt az élményt neki és nektek is Edó és Attila!!! Sok boldogságot!
Múlkoriban kérdezte valaki, hogyan lehet, hogy nem unom ezt a sok menyasszonyt. Igazából számomra ez értelmetlen kérdés. Az egy dolog, hogy a lányok menyasszonyruhában vannak. Mind más történet. Vannak esküvők, melyek hasonlítanak helyszínben, vagy időbeosztásban. De mind más történetet mesél nekem. Ám ez az esküvő minden eddigitől eltért.
Zsuzsa és Zoli ma délután 1-kor házasodtak össze. Most a Rómába tartó gépen ülnek, nászútjuk első pillanatait élvezve. Mitől titkos? A rokonság, a barátok ebből a képeslapból értesülhettek ma a nagy eseményről.
A mai nap 11-en (ebből 3 a videós, az anyakönyvezető és én) lehettünk ott a nagy pillanatnál, melyen:
“Így kéz a kézben mi eddig szerelem volt,
törvény már.”
Íme a sorozat, melyből végül a kedvencük a képeslapra került:
Belelátva picit a történetbe azt kell mondjam, ennek a párosnak ez volt az útja. Különleges, más, de valahol ugyanaz: esküvő és szerelem!
Ez az április igazi nemzetközi kavalkád lett nálam. Volt skót, indiai és norvég esküvő.
Elindult hát a 2010-es szezon.
Számomra húsvét szombattal, ami már önmagában nem hagyományos. A páros Zsuzsa és Zsolt, nevüket látva jogos a kérdés, miért Skócia.
Zsolt jelezte egy fél éve, hogy mi lenne, ha skype-n beszélnénk meg az esküvő részleteit. Mondtam, hogy nem annyira szeretem, inkább majd személyesen. Utána aztán átgondoltam a dolgot, mivel kiderült, hogy nem itthon élnek és esküvő előtt pár nappal jönnek csak haza. Szóval az interneten keresztül rajzolódott ki számomra a történetük, melyben bár a szereplők magyarok, de ezen kívül minden Skóciához kötődik. Sok éve már, hogy kint élnek, nem is készülnek haza. A klip végén egy pici betekintés is van arra, hogy mi az, ami ezt a párost összehozta. Különleges élmény volt ezt a táncot, igazi autentikus formában látni.
És igen, előre szóltam a vőlegénynek, hogy úgy készüljön, szoktam a földön fekve fotózni
De már az öltözködésnél kiderült, hogy nem fogok tudni kompromittáló képet készíteni…
Értelmetlen a cím?
Elmagyarázom. Szilvi és Domi májusi esküvőjén nem leszek ott végig. Ezért abban maradtunk, hogy eljegyzési fotókat is szeretnének. Ha kétszer fotózunk, nagyobb az esély a jó időre, hogy biztosan meglesznek azok a képeik, amiért engem választottak.
Egy másik történet úgy adta, hogy volt egy szabad napom Prágában. Amikor felhívtam őket, hogy mit szólnának hozzá, hogy ott fotózzuk a sorozatot, már foglalták is a szállást. Ám az időjárás nem kedvezett nekünk. Minden fórumon esőt mondtak, a teljes régióra. Budaörsnél felhívtak, hogy biztos vagyok ebben? Én mondtam, hogy jöjjenek csak nyugodtan. 5 óra utazás zuhogó esőben azonban engem is elbizonytalanított. Vízszintes eső, semmi fény, semmi szín.
Sokszor elgondolkodom rajta, hogy vajon meg tudok-e felelelni ezeknek az elvárásoknak? Valóban képes leszek olyan képeket készíteni, amire vágynak? Ezek a kérdések nem csak velük kapcsolatban jönnek fel.
Nem sajnálják, az időt, a pénzt, az energiát. Jönnek, megállnak előttem és akkor és ott nekem meg kell mutatnom azt, amit ők éreznek.
Szilvi és Domi esetében ez a körülmények miatt még erősebben kirajzolódott. Több száz kilométert utaznak, csak a fényképekért. Az, hogy másnap nem esett az eső azt hiszem szinte sorszerű volt. Egyszerűen ez nekik járt. Én meg csak elmerültem bennük. Sétáltunk, beszélgettünk, kattogtattam, jól éreztem magam. Élveztem minden pillanatát annak, ahogyan ők egymást szeretik. Mert az a képeket nézve nem is kérdés.
A lenti képet, hogy velük csináltam meg szintén sorszerű. Valahogy úgy érzeztem ott, ez vagyok én. Egy tükör, ami megmutatja mások érzelmeit.
A zene is az egyik kedvencem. Szomorúnak tűnhet, de számomra kedves.
Szilvi, Domi, és sok más kedves kamerám elé kerülő alany. Köszönöm a bizalmat!
Annak története hamarosan, az sem volt átlagos.
