nászriporter - visualime - jaksa tímea

blog – mindenről ami leképződik képekben is

You are currently browsing the archives for július, 2010.

Zsámbék – Prága folytatása

Azt hittem Prága után már nem lehet velük mit kezdeni. Már mit fotózzak? Egy napot együtt töltöttünk egy fantasztikus városban beszélgetve, kávézva, ismerkedve, élvezve minden pillanatát az összhangnak. Ezután jön egy esküvő a hely és idő szabta keretekkel. Akármikor megnézem azt a végletekkel indult (utazás ítéletidőben) sorozatot mindig elérzékenyülök. Hiszen, abban ott minden benne volt.

Ezért is volt több kérdőjel bennem az ő szombatjukkal kapcsolatban. Szerintem még mindenki emlékszik erre az időjárásban igen szeszélyes májusra. Adott egy nyitott romtemplom, a hetek óta tartó esőzéssel. Az a nap sem volt sok helyen kivétel. De ott akkor igen. Mármint eső nem volt. Volt helyette nagy szél, borulás, napsütés és a végén már egy szinte giccses szivárvány.
Velük ez már azt kell mondjam sorsszerű volt. Hogy mindez kellett, hogy tudjak olyan képeket csinálni, hogy ne azt érezzük az eljegyzési sorozatuk jobb volt…
Az ő esküvőjük sem a hagyományos kategória volt, mivel aznap egy szűk körű vacsoráva folytatódott csak a ‘lakodalom’. Így a slideshow bár nappal ér véget, mégis teljesnek mondható. Az ő esküvőjük ez volt:

Esküvő Zsámbékon from timeapictures on Vimeo.

Add a comment

megint egy rendhagyó történet

Már azt hittem tavasszal a ‘csak kreatívok’ történetét befejeztem. Évi és Marko története azonban számomra ismét egyedülálló volt.
Évi Magyarországról, Marco Finnországból származik, házasságuk egy 3. országban köttetik, mindenféle lakodalom, különösebb ceremónia nélkül. Aláírják a papírokat és ennyi. Már megszoktam, hogy nem mindenkinek a hagyományos esküvő a története, az álma.
Azonban Évinek volt egy álma, amit úgy érzett, hogy nem szeretne kihagyni. Egy sorozat róluk, menyasszonyként és vőlegényként. Így egy hazai látogatásuk alkalmával felöltöztek és az a délután lett az ő esküvői történetük egy fő állomása.

Engem is kicsit meglepett a történetük, de jól szórakoztam azon, mikor elképzeltem, hogy Évi bement a szalonba és mondta, hogy akkor ő jövő hét péntekre szeretne egy menyasszonyruhát bérelni :)

Add a comment

egy régóta várt esküvő

Nem kell sokat gondolkodnom, mit is írhatnék Petráékról. Ezt a kislányt láttam felnőni. Már picinek is gyönyörű volt, de nőnek fantasztikus lett. Ami mindenki számára egyértelmű csodaszép. Ami azonban nem látszik elsőre, hogy rendkívül kedves, vidám és okos is a leányzó. Elfogult vagyok? Lehet… Mentségemre legyen mondva, aki ismeri, mindenki az.

Évek óta mondogattam neki, hogyha megkérik a kezét, szülők után én vagyok az első akit hívni kell. Petra szót fogadott. Így aztán sikerült összehozni úgy, hogy ott lehetettem velük, én fotózhattam őket végig.

Az hogy Petra olyan párra lelt, akit én is imádok, már csak hab a tortán. Nem lehet Pétert nem kedvelni. Olyan oldott volt az első találkozón, amit mindig kívánok. Azt hittem komoly boxmeccs vár rám, a hétfői fotózás miatt, hiszen ő nem nézett végig ezer fotóst a neten. Nem járta végig az utat, ami alapján egy pár érzi, én vagyok az. Csak közölték vele, hogy én leszek az. Leült átlapozott egy albumot. Mikor megkérdeztem, hogy szeretne-e ilyen képeket, nem habozott. Két nap bulizás után remekül bírta a 4 órás gyűrődést.

Petra&Péter esküvő from timeapictures on Vimeo.

Add a comment

amikor a dolgok egyszerűek

Anitáék egy 7 hónap után lemondott időpontra jelentkeztek be nálam. Ami azt jelenti, hogy már egészen közel volt az esküvőjük időpontja. De Anita nem aggódott, hogy nem talál fotóst ha későn kezd keresgélni. Egy barátnő képe a facebookon és már meg is voltam. Nem nézelődött tovább, ezt sem bonyolította túl.

Május 15. szakadó eső. Gyönyörű környék, kültérre tervezett polgári és fotózás. De valahogy ez is olyan szépen oldódott meg. Már vártak bennünket a szomszédos nyitás előtt álló hotelben. A polgárit pedig bepakolták a vacsora helyszínére, amit aztán a fogadás alatt visszavarázsoltak. Galambokkal áztunk, de nem volt aggódás. Nem volt pánik. Csak könnyedén gördült az esküvő, mindenki jól érezte magát. Én is ;)

Add a comment

Nina og Patrick

Nina&Patrick was not an a typical wedding couple for me. First I photographed their lovely two kids. Then a bit less then 2 years later came the day of their wedding. It is usually the other way around :)

Emphasis was set on different sections. For them it was a moment to stop, to share with family and friends. For me it meant a shorter creative session and a lot of pictures with the friends, of the ceremony, of moments they shared.

Nina og Patrick from timeapictures on Vimeo.

Add a comment