Nagyon szeretem a táncos esküvőket. Néha csak önmaguktól a résztvevők lelkesedésétől lesznek azok. Néha a páros egyik tagja táncol. Néha mindketten.
Itt az egész esküvő összefonódott a tánccal, annak is egy eddig fotós szemmel nekem ismeretlen fajtájával.
Eddig csak fesztiválokon láttam néptáncot. Ilyen közelről megélni sokkal érdekesebb volt. Judit és István az együttesen keresztül ismerkedtek meg, a leánykérésben és a nászútban is részük volt
Bár Judit nem tagja az együttesnek sokfelé elkíséri őket. Így az én szememnek mikor együtt táncolt velük fel sem tűnt, hogy nem aktív tag, mikor velük ropta.
A kedvenc részem az utcán táncolás volt. Igazi autentikus hangulat volt, a bituminon, tűző napon, 40 fokban, népviseletben, a zenekar kíséretében. Nehéz elhinni, de élvezték/élveztük. Szerencse, hogy az ő kreatívjuk is előtte nap volt, nem tudom, hogy bírtunk volna egy ilyen lendületű esküvőt egy hasonló lendületű fotózással egy napra összerakva…
Bár többnyire bőven elég vagyok magamnak, van az úgy, hogy szeretném, ha kettő lenne belőlem.
Nóriék Békéscsabán lakodalmaztak. Ami nem lett volna akadálya annak, hogy a napot velük töltsem. Bár korán bejelentkeztek nálam, már sajnos foglalt volt a dátumom. Így egy kedves kolléganővel, Varga Nórival osztoztunk rajtuk.
Enyém lett a kreatív sorozatuk. Egy nagyon jó csütörtök délutánt töltöttünk együtt. Vidáman, tele energiával, pörgéssel, nevetéssel. Nóri profi modellé formálódott előttem. Kornélban imádni való volt az a humor és megértés amivel a ‘menyasszonyságra’ tekintett. Értette például az esküvő cipellő sarkalatos kérdését
Nehéz volt búcsút inteni nekik azzal a tudattal, hogy nem én leszek velük a napjukon. Gyorsan összeraktam egy retusálás nélküli slideshow-t (itt már a javított szerepel) amit az esküvőn levetítettek. Nem mondom, hogy ezzel könnyebbé tették a dolgot, hiszen látni, hogy mit szólnak a képekhez szintén nagy kedvencem egy-egy esküvői vacsorán.
De ne panaszkodjak! Hiszen alkalmazkodtak, igazodtak, mindent megtettek azért, hogy valahogyan mégis részese legyek az ő esküvői történetüknek.
Tavaly már többször jártam kint Visegrádon. Amikor ismétlek egy helyszínen mindig felmerül bennem, hogy hogyan is lesz ez most más. Hogyan fotózok majd újat.
A megoldást szerencsére nem nekem kell megalkotnom adják a párok. Anita&Szabolcs mindannyiunknak egy új történet, új szerelem, új vendégek. Az ő esetükben valahogy a fények is igazán jól álltak össze. Épp akkor a templomban, a teraszon, az étterembe becsillanva a naplementében, az áradó Dunán. Nehezen válogattam bele a képeket egy slideshowba, 3x kellett visszamennem a szerkesztésben, mert mindig sok lett.
Ma adtam át a fine art albumukat. Élmény volt azt is újra átnézni, ezeket a képeket olyan nyomatban látni, amelyek fantasztikus színeket hoztak ki. Volt egy pillanat, mikor arra gondoltam, ezt az albumot szívesen megtartanám magamnak
A zeneválasztás is egyértelmű volt számomra. Ez a zene rajta van az ipod favourite playlist-emen. Amikor meghallottam, hogy ez a nyitó táncuk zenéje, tudtam, nem keresgélek majd…
Annyi mindent írnék róluk.
Azt sem tudom hol kezdjem.
Aki rendszeres olvasóm a Néveri családot ismeri már. Azzal a fotózással kezdődött nálam a szerelem. A párok iránti imádatom már néha kóros. Az ő esetükben azonban ez még rosszabb. Az egész családot imádom úgy ahogy vannak. És ők nagyon ott vannak. Különleges kapcsolatuk van egymással, rengeteg odafigyeléssel, energiával. És engem is befogadtak első pillanattól, korosztálytól függetlenül.
Még mesélek majd róluk, mivel ez a slideshow egy négyes sorozat utolsó része.
Hogy miért az utolsóval kezdem? Mert még tart a szabadságom hatása, még mindig érzem a vizet, a benne áradó nyugalmat. A sorozatot nézve is leginkább erre emlékszem. Már addigra megvolt az ő esküvőjük története. Ez a fotózás már csak a bónusz volt, egy játék amit mindannyian szívesen játszottunk.
Egyszer valakivel beszélgettünk a horoszkópokról. Vízöntő vagyok, ami a legtöbb zsenit és legtöbb őrültet adja. De nem is ez az igazán lényeges, hanem megjegyeztem, hogy sok a víz a jegyben, ami nem jó. Ekkor derült ki semmit nem tudok a horoszkópokról. Még az enyémről sem. Merthogy, nem a víz a sok a vízöntőben, hanem a levegő.
Egy biztos, imádom a kettő találkozását: a tengert, a végtelent, az illatát…
Nagyon szeretek itt lenni, valahogy kisimul minden.
Ha tehetném, itt élnék és hétvégékre járnék haza fotózni…
