Hol is kezdjem.
Nem lehet sem leírni szavakkal, sem lefotózni azt, ami engem egy rettenetesen esős délután a Colombus hajón várt.
Ez volt a 3. esküvő, ahol Szilvia munkáját fotóztam. Az első, ahol a helyszín nem kötöttséget, hanem előnyt jelentett.
Bea (menyasszonyunk) már a csokortól boldog volt, játszott vele, forgatta. Pedig az a csokor még alig sejtette azt a csodát, ami ránk várt a hajóra érve. Színtelen, hideg, vizes, komor napunk volt. De aki oda belépett, ebből semmit nem érzett. Egy álom volt, egy olyan hangulat, amelyet csak filmeken lát az ember. Csak közelről még fantasztikusabb volt
Ezt az élményt tovább erősítette az az öröm, melyet a menyasszonynak okozott. Bea minden részletét élvezte, csodálta. Az ő öröme pedig az enyém is volt azon a napon…
Nem tudom, hogy sikerül-e megmutatnom a képeken keresztül ezt a varázslatot. De megpróbálom:
Hol is kezdjem? Hiszen nem is tudom, hol kezdődött.
Mit is írjak? Hiszen nem tudom leírni pontosan, hogy mit is jelent számomra.
Nászriporternek lenni.
Aki olvasta Mona blogját tudja, hogy szétváltak útjaik.
Aki olvassa Csaba blogját tudja, hogy összefonódnak útjaink.
Csabával eddigi közös mozzanataink, fotózásaink után mindig úgy éreztem, hogy képes leszek megvalósítani az álmaimat.
Számomra ez az egyik alapköve annak, hogy nászriporterré lettem.
A fotózás mint szakma, szenvedély rengeteg emberrel hoz össze. Sokakkal meg tudom osztani az örömömet, kérdéseimet. Azonban a legvégén többnyire egyedül vagyok a sikereimmel, kérdéseimmel, ötleteimmel. Szeretek csapathoz tartozni, együtt dolgozni.
Új korszak indul számomra.
Nincsenek jól definiált lépések. Megyünk előre, mostantól közös pontokon.
Másfél éve volt, hogy először beszéltem Csabával telefonon. Számomra az olyan sokat jelentett. Mint ahogyan a többi apró lépés is, amelyek elvezetettek idáig.
Most itt állok. Életem eddigi legnagyobb szakmai mérföldkövénél. Eddig csak sodródtam. Mostantól tudatos esküvői fotográfus leszek
Pár dologban biztos lehetek.
Nagyszerű ember és fotográfus társa lettem.
Közös munkák öröme vár rám és ránk.
Meglepetés nekem. Az esküvő kiállításon találkoztunk először. Nem egészen volt letisztázva, hogy meddig is maradok, biztosan engem kérnek-e fel. Általában ezeket a dolgokat a párok átbeszélik, mire elém kerülnek. Próbáltam nekik mondani, hogy adok pár napot, tisztázzák, de Timi ragaszkodott hozzá, hogy aláírjuk a szerződést. Így szerintem mindannyian kisebb kérdőjelekkel zártuk a találkozót. Legközelebb, mikor az esküvő részleteit egyeztettük már abban a mederben voltunk, amit szeretek. Idő a fotózásra, teljes csomag, hogy a történetük is teljes legyen.
Már annyiszor megfogadtam, hogy az első találkozóból nem vonok le következtetéseket. Aznap 100%-os bizalommal, jókedvvel érkeztek. Timi profi modellé vált pillanatok alatt, Tibinél vagányabb vőlegényt pedig nem kérhetek. Olyan esküvő volt, amelynek nagy a sodrása. Csak ráülök a hullámra és szinte végigszáguldunk.
A slideshowból nagyon sok kép kimaradt, többször kellett visszamennem, hogy lejjebb válogassam a képszámot. Rengeteg fiatal volt, akik élvezték a fotózást, táncoltak, szerepeltek és szerepeltették a párost. Az az esküvő volt, ahol hálás voltam, hogy volt videós. A stand up comedy-t, a táncfeladatokat nem tudom visszaadni fotókon.
De sok minden mást igen
Nem annak indult. Csak szerettünk volna valami olyat fotózni a vendégkönyvükhöz, ami az esküvői fotózásuktól teljesen eltér. Eszti nagyon aktív menyasszony volt a helyszínlista összeállításban. (Az esküvői fotózásuk is új helyekre vitt, de az majd egy későbbi bejegyzés lesz.) Nagyon hálás vagyok az aktív részvételéért.
Az nagyjából a fotózás közben derült ki, hogy tudatlanul belecsúsztunk ebbe a hangulatba mindenféle kellékek nélkül. Általában nem szoktam ismert zenét használni slideshowhoz, de ezt most nem tudtam kihagyni Pláne úgy, hogy Levi is imádja ezt a zenei világot…
Bár ez a fotózás a balatoni sorozat előtt volt, mégis ezt hagytam utoljára. Nagy kedvencem lett ez a sorozat.
Tematikus esküvő még ritkaságszámba megy itthon. Egyre több esküvőn látok jó ötleteket, érdekes mozzanatokat, de olyan, ahol minden egy témára és annak hangulatára épül ritka.
Ha ilyen jól meghatározza a pár a hangulatot, a helyszín is könnyebben adja magát, amelybe azt el tudjuk helyezni. Persze nem árt a szerencse sem és az, hogy egy helyszínen így fogadjanak bennünket, lehetőséget adva a fotózásra mindenütt. Ezúton is köszönet az Astoria Szállodának a hangulatért.
Az ilyen fotózásokat visszanézve mindig megerősödik bennem, hogy azon kevesek közé tartozom, akik az álmaikat élik meg. Tudom, hogy többnyire arról írok, ami jól sikerül. A hosszú éjszakákat, a határidők okozta nyomást, a rengeteg apróság, aminek a koordinálása kemény munka ritkán elemzem. Szezon vége van. Ilyenkor mindennél nagyobb szükség van arra, hogy a fotózással eltöltött idő élmény legyen. Hogy a munka részt meg tudjam csinálni. Ha kérdéseim lennének azzal kapcsolatban, hogy miért is ülök a gép előtt most is, ahelyett, hogy például egy régen látott baráttal találkoznék, az ilyen sorozatok megadják a választ…
Katiékat és főként nővérét Gabit próbáltam meg rávenni, hogy az esküvői blogjukat vezessék át a weddings.hu-ra. Mert szinte tanulmány volt, hogy apró ötletek milyen fantasztikus hangulatot teremtenek egy esküvőben. A korhű meghívó, amelynek nyomtatása egy novellát tett ki. A dekoráció (virágok csak olyanok, melyek már akkor is léteztek felénk), a bodzapezsgő, a felcímkézett buborékfújók, a színes boák, a hózentróglik, kalapok. Imádtam minden apróságát.
Az, hogy a családot egy korábbi fotózásból már ismertem előre sejtette, nagyon jól fogom érezni magam. Nagypapi udvarlása, édesanya kedves szavai, a rengeteg mosoly, nővér mindenre (rám is) odafigyelése, régi menyasszony, vőlegény (Bogi&Csabi) társasága mind hozzátett ahhoz, hogy ez a nap nem munka volt. Ajándék nekem
Katit&Attist már ismerhetik a rendszeres blogolvasóim. Az utolsó fotózásuk slideshowjánál már egy kicsit írtam is róluk.
Most akkor kezdeném előről.
A készülődésről soha nem csinálok külön slideshow-t. Az egy bevezetés az esküvőbe, egy kis hangulat, pár kép az esküvő előtt. De ez a készülődés legalább annyira rólam szólt, mint róluk. Az egész menetrendje profin meg volt szervezve. A csajos sminkelés elejére rakták a menyasszonyt, hogy utána fotózhassam egy kicsit, amíg a többiek végeznek. Mert tudták, ha meglátom a házat, ahol készülődünk, tele leszek ötlettel.
Átlátszó vagyok, vagyis inkább könnyen olvasható. Pontosan tudták, mire fogok reagálni mint ember és mire mint fotós. Hogy imádni fogom az egész hangulatot, a vidámságot, a könnyedséget, ami ott volt. Fotósként pedig rákattanok a kellékekre, amelyek nagy része tudatosan volt elhelyezve. Volt egy pillanat, amikor szinte már el is szégyelltem magam, hogy mennyire könnyen manipulálható vagyok. Kati pontosan tudta mi a kedvenc színem, gyűrűben, párnában és még a cipőben (!) is azt választotta. Remélem nem csak miattam, de engem az elején elkapott ezzel. Az, hogy a tesó cipője az ablakban van, a nyaklánc hegyek között, hogy a tükör (amit erre az alkalomra hoztak) tökéletes helyre van lerakva. Hogy függöny került fel oda, ahol eddig nem volt, mind része volt a játéknak. És én szépen mint egy kisgyerek a cukorkákat szedegetve mentem végig rajta
A szervezéshez az is hozzátartozik, hogy a vőlegénnyel nem én készülődtem, hogy csak rájuk koncentrálhassak. Így köszönet Fender Csabinak Attis képeiért.
Gond-e, hogy ennyire könnyen kiismerhető vagyok? Nekem nem. Egyszerű dolgok motiválnak emberként is. Szeretet, elismerés, odafigyelés. Ezekből tőlük olyan hullámokban kapom, hogy sokszor elgondolkodom, hogy tényleg megérdemlem-e…
