egy hosszabb történet első része
Katit&Attist már ismerhetik a rendszeres blogolvasóim. Az utolsó fotózásuk slideshowjánál már egy kicsit írtam is róluk.
Most akkor kezdeném előről.
A készülődésről soha nem csinálok külön slideshow-t. Az egy bevezetés az esküvőbe, egy kis hangulat, pár kép az esküvő előtt. De ez a készülődés legalább annyira rólam szólt, mint róluk. Az egész menetrendje profin meg volt szervezve. A csajos sminkelés elejére rakták a menyasszonyt, hogy utána fotózhassam egy kicsit, amíg a többiek végeznek. Mert tudták, ha meglátom a házat, ahol készülődünk, tele leszek ötlettel.
Átlátszó vagyok, vagyis inkább könnyen olvasható. Pontosan tudták, mire fogok reagálni mint ember és mire mint fotós. Hogy imádni fogom az egész hangulatot, a vidámságot, a könnyedséget, ami ott volt. Fotósként pedig rákattanok a kellékekre, amelyek nagy része tudatosan volt elhelyezve. Volt egy pillanat, amikor szinte már el is szégyelltem magam, hogy mennyire könnyen manipulálható vagyok. Kati pontosan tudta mi a kedvenc színem, gyűrűben, párnában és még a cipőben (!) is azt választotta. Remélem nem csak miattam, de engem az elején elkapott ezzel. Az, hogy a tesó cipője az ablakban van, a nyaklánc hegyek között, hogy a tükör (amit erre az alkalomra hoztak) tökéletes helyre van lerakva. Hogy függöny került fel oda, ahol eddig nem volt, mind része volt a játéknak. És én szépen mint egy kisgyerek a cukorkákat szedegetve mentem végig rajta 
A szervezéshez az is hozzátartozik, hogy a vőlegénnyel nem én készülődtem, hogy csak rájuk koncentrálhassak. Így köszönet Fender Csabinak Attis képeiért.
Gond-e, hogy ennyire könnyen kiismerhető vagyok? Nekem nem. Egyszerű dolgok motiválnak emberként is. Szeretet, elismerés, odafigyelés. Ezekből tőlük olyan hullámokban kapom, hogy sokszor elgondolkodom, hogy tényleg megérdemlem-e…
Ez tehát az ő készülődésük, ami rólam szólt