Már van egy ideje, hogy őt fotóztam. Most, hogy leültem újra megnézni, szinte úgy éreztem mintha csak most lett volna.
Amióta rájöttem, ráéreztem hogyan szeretem a csajokat fotózni rengeteg örömet lelek benne. Imádom az aznapot, látni mi lesz vele utómunka során, amikor összeáll egy slideshow. Már nem kell nézzem a képeket egyenként, tökélesek-e. Egyben adják át, azt ahogyan én látom, itt ezen a napon Alizt.
Ő annyi nőhöz hasonlóan szintén keresgéli önmagát, változik, egyre tudatosabb, ám a kezdetén van még ennek. Nem mélyről jön. Csak valahonnan és tart valahová. Ezen az úton egy kicsit mellészegődtem, élveztem a társaságát, forgattam, beszélgettem vele. Olyan törékeny tünemény, tele játékkal, elmélázó pillanatokkal. Pont olyan mint ami egykor volt. Egy picit balerina, egy picit táncos, egy kislány-művész-nő egyveleg.
Szerettem vele lenni, olyan a lány, mint a bárányfelhők közötti tavaszi napsütés, elő-előbukkan.
Róla még szerintem hallotok majd, látjátok majd. A mi vonalaink időnkét párhuzamossá fognak csúszni, ahogyan tették ezt ezen a délutánon.
Hétfő van.
Hisztis vagyok.
Nálam nem szokott hétfő lenni.
És remélem ritkán szoktam hisztis lenni.
A számítástechnika kifogott rajtam (bajlódok 2 slideshowval).
Az eső elmosott egy fotózást. esküvői kreatív, nem biztos, hogy bepótolható
El kellett mennem bevásárolni.
Aztán valahogy újra megnéztem egy nemrég elkészült anyagot.
És jókedvem lett.
Úgyhogy ezt így hétfőn este megosztom veletek:
Hogy hogyan készült? Sok-sok meghatározó élmény kellett hozzá.
1 találkozás Krisztával, aki megálmodta, hogy Amerikába menjünk konferenciára.
Ott az érzés, hogy mi itthon tudunk olyat álmodni-megvalósítani, ami kint is ritka.
1 találkozás Szilviával, aki olyat varázsol virágból, anyagokból, fényekből, melyet kevesen képesek.
Az, hogy kerek egész lett ez a világ, mely egy délutánra, magunk örömére készült sokak érdeme.
Edina, akit már jól ismerhettek az oldalamról. Dideregve, olyan mosollyal, mintha százágra sütne a nap.
Andi, akinek a ruha beszerzését (Földi Kinga textilművész alkotása – köszönet, hogy biztosította számunkra) és a sok mosolyt köszönhetjük.
Szilvia segítői, a vendégkönyv készítője, aktív építő Andi. Barátok, akik csak benéztek, így lett csoportképünk is.
A montázsért Katinak.
És persze végül, de nem rangsorban Csaba és Meli, akikkel ennek a napnak szerintem legnagyobb királyai voltunk.
Számunkra vizuális emberek számára ez a világ egy csoda volt. Egy délután amikor úgy érezhettük, csodák igenis vannak, tehetünk értük, néha megteremthetjük magunknak.
Sajnos a cseresznyefák akkor nyíltak, mikor Kriszta külföldön volt, hiányzott nekünk nagyon. Így a videórészletek az én lelkemen száradnak. A vágás is egy ügyes kollegina keze munkája, sokat javított rajta
Nagyon hálás vagyok ezért a filmért mindenkinek, aki hitt bennem, az álomban melyet láttam, aki segített abban, hogy ez létrejöjjön. Sokan beszálltak, mindannyian lelkesedésből. Pont az, ami a Visualime egyik legnagyobb összetartó ereje: csapatban lenni, együtt alkotni jó.
A munka legnagyobb része Szilvián volt. Soha egy pillanatig nem kellett győzködnöm, hogy mi értelme van ennek. Érezte az első pillanattól, rengeteg energiát, munkát, lelkesedést rakott bele. Neki és mindenkinek köszönöm!
Ha Edinára nézek mindig ez jut eszembe. Olyan egyszerűvé válnak a dolgok. Csak úgy simán egyszerűen szép a lány.
Tudom, hogy mindenkinek más a szépségről alkotott fogalma, más a súlya. Ám aki Edinát ismeri mindenki szépnek látja, legalábbis akivel én beszéltem róla az biztosan
A ok pedig végtelenül egyszerű.
Edina belül is szép. A kettő együtt teszi valami olyan könnyeddé a nőt, hogy még irigyelni sem lehet érte. Csak örülni vele annak, hogy süt a nap, hogy nem süt a nap, hogy fúj a szél, vagy nem fúj a szél. Ha őt fotózom valahogy ilyen egyszerűvé válik minden. Ez az én túlterhelt lelkemnek pedig gyógyír. Játék, amiből akad, de sosem elég.
Annyi mindent mesélhetnék még erről a lányról, hiszen oly sokat fotóztam már. Talán csak arról mesélnék, hogy miért is készült el ez a klip. Többnyire a férfi oldalnak készülnek ezek a slideshow-k. Az ok változatos, de mindig tudjuk, ki az aki ezt először fogja látni. Edinával egy emléket fotóztunk. Őt magát, magának, magamnak és most mindenkinek azzal, hogy megosztom.
Büszke vagyok rá, hogy megengedte, hogy felrakjam ezt anyagot. Mert én nagyon szeretem ezt a sorozatot. Sokat jelent nekem a bátorsága, bár hiszem, hogy nincs semmi ebben az anyagban, mit ne lehetne megmutatni.
Edina, köszönöm neked a bizalmat, a mosolyt, a kedvességet, mellyel mindig felém fordulsz.
A sorozat videóbevágásait én vettem fel, ám kedves kolléganőm, D.Nagy Kriszta szűrőzte. A zene is egy hosszabb folyamat volt, mire összeállt, köszönöm Sanyinak is a sokszori próbálkozást, hogy nem dobott ki az ostoba kéréseimmel.
Vasárnap vízen voltam. Nem úgy, ahogy általában szoktam, kikapcsolódásképpen, hanem riporterként. Szoktam céges rendezvényeket fotózni, hozzá vagyok szokva a csapatépítések fotózásához, azok tempójához. Ennek a rendezvénynek a fotózása leginkább ehhez hasonlított.
Az ilyen fotózások rendre nehezek valami okból. A helyszín, a mozgás, mindenütt ott lenni, nem mindig könnyű feladat. Ez most egyszerű volt. A verseny szervezőjének hajója (köszönet a lehetőségért) mindig ott volt, ahol a dolgok történtek.
Ám én megfeledkeztem valamiről, Hogy itt bizony nem lesz árnyék. Úgyhogy az élmény mellett egy laza napszúrással is gazdagabb lettem
Ebben a hajóban emberileg nagyon érdekelt voltam. Férj, barátok, kedves ismerősök sikerének örülhettem.
Úgyhogy bőven megérte az a napszúrás (leégéssel, kétnapi fejfájással)
Nem annyira szeretem ezt az effektet használni, mert kicsit képgyilkos, de most fontos volt a felbontás, úgyhogy használjátok ki, nehogy 360-on nézzétek
Már napok óta gondolkodtam rajta, hogy mi legyen az idei első bejegyzés. Minden történet fontos nekem, nyomot hagy rajtam. Edit sorozata egy mélyebb lenyomatot hagyott rajtam.
Már fél éve fotóztam, engedélyem volt, hogy weben kívül megmutassam. Edit nagy örömömre jóváhagyta a blogos megjelenést.
Már évek óta fotózok lányokat studióban. Női fotós vagyok, olyan nyilvánvaló az igény, hogy ilyen képekre vágyó lányok időnként megkeresnek. Hiszem, hogy azok a fotózások lesznek-e igazán jók, ahol úgy érzem, ehhez én kellettem. Ezt más talán nem tudta volna ugyanúgy lefotózni. Ahol érzem a pillanat varázsát.
A studio körülmények között ritkán jönnek össze azok a pillanatok. Ha család, vagy páros van előttem, ha együtt játszanak, beszélgetnek, ölelik egymást összeáll a történetük. Mikor azonban egy lány egyedül áll előttem a műteremben nehezebb. Vakuk, fények, anyagok, fehérneműk, kanapé. Tudom, hogy ez elég kellene legyen. Mégis valahogyan a nő az én fejemben más volt.
Így kerültem szállodába. És valami elindult. Ez volt az első olyan fotózás ami teljes egész lett. Amitől úgy éreztem megtaláltam. Megtaláltam a nőt, azt amit én látok és ahogyan én szeretném, hogy a szeretett férfi lássa.
A programok lehetővé teszik, hogy fekete fehér sorozatokat készítsünk. Azonban fekete-fehérben fotózni más. Másként látok, másként gondolkodom, másként komponálok, mást veszek észre.
Mentem háttérben a képeket színesben, de azt inkább későbbi felhasználásra, hogy megmaradjon az emlék teljességében.
Edit óta tudom, hogy mit fotózzak, amikor egy nő nőként kerül elém. Nem ismertem őt korábban, egy barátnőjét fotóztam, így talált rám. Ott a szállodában találkoztunk először.
Tudom, hogy előny, hogy nőként állok a kamera másik oldalán. Valóban az. Valahol azonban hátrány is. Hiszen amikor rám néznek, nem úgy tekintenek rám, mint egy férfira tekintenének. Érdekes ellentmondás ez, hogy hol előny, hol hátrány a nem kérdése. Valahogy a szálloda adta hangulat sokat old a nőn. Egy idő után már nem rám figyel. Hanem elképzeli azt, ahogyan ezeknek a képeknek örülni fognak…
Ezt a slideshowt sokszor megnéztem már. Amikor elbizonytalanodom magamban, amikor úgy érzem, nem fotózok semmi eredetit, amikor elfáradok és nem tudom, hogy valóban jó felé haladok-e. Ezért kezdem ezzel az anyaggal ezt az évet. Ez a sorozat mutatja meg, ha nyitott maradok, ha keresem azt, ahogyan én azt az adott témát megmutathatom, ha figyelek a jelekre, amelyek visszanézve megmutatták, hogy merre haladjak, végül összeáll az amiről úgy érezhetem, hogy itt én kell álljak a kamera másik oldalán.
