Már hónapokkal ezelőtt egyszer írtam erről az esküvőről. Ömlött az eső, szó szerint. Késő este már csak esett, de előtte, amíg érintett bennünket az időjárás, szakadt. Komoly harc volt az elemekkel eljutni a kocsiig. Ezt nem is ragoznám tovább, hiszen itt már írtam róla, hogy mégis mennyire nem számított, hogy kint mi tombolt.
Bea sok meglepetést okozott nekem. Rájöttem, hogy tévedhetek, az emberismeretem pedig közel sem tökéletes. Talán nem is meséltem neki, hogy az első találkozó után úgy jöttem el, hogy talán nem én vagyok számunkra az igazán jó fotós. Bea nagyon hatékonyan, gyorsan szervezett, nála nincs mellébeszélés. Nagyon pontos elképzeléssekkel jött a megbeszélésre. Nem arról van szó, hogy megmondta, milyen beállításokat szeretne, hanem arról, hogy én nem így dolgozom. Nem vagyok sem hatékony, sem szervezett, sem precíz, sem maximalista. A bizalmuk megtisztelő volt, így egy kicsit sodródtam az eseményekkel, bíztam benne, hogy tudok úgy fotózni, hogy elégedett legyen velem, a képeivel, a döntésével. Nem tudom, mikor fogom már kinőni ezt a bizonytalanságot, ami így rendszeresen rámtör…
Mikor a szakadó esővel szembesültem a fentiek alapján nem kell mondanom, hogy egy mélyebb levegőt vettem én is.
Ám Bea minden előítéletemre rácáfolt. Könnyedén vett mindent, ami borította az elképzeléseinket. Élvezte minden percét az esküvőnek. Imádta a kamerát, játszott velem, mosolygott és engem elgondolkodtatott arról, hogy nem vagyok tévedhetetlen.
Sok dolog megmaradt róla, róluk bennem. Ahogyan egymást kiegészítették, ahogyan hozzám viszonyultak, amilyen fontos volt számukra, hogy másoknak örömet szerezzenek. Beának olyan meglátásai voltak, melyekből egyet még elmesélnék itt.
Azt mondta, hogy a sz…r fotós olyan mint a sz…r cipő, annál drágább nincs. Elnézést a szavakért, de úgy gondolom, hogy ez így leírva az pontosan amit én értek alatta. Ha férfiak elsőre nem is tudják miről beszélek, a hölgyeknek tuti nem kell magyaráznom.
Nos akkor itt van az, hogy milyen is lesz egy esküvő, amikor az elemek ellenünk és minden más velünk van:
Ez még egy pici adalék hozzá a véletlenekről.
Bea és Attila tortája számomra új volt, a fehér csoki körítés látványos és finom is volt. Alig egy hónappal később pedig ez a könyv várt rám a reptéren, miközben egy újabb esküvőre indultam…
Mostanában nagyon tetszenek az ilyen könnyed ruhák, ez az anyag. Lehet, hogy azért, mert gyerekkoromat idézi, vagy azért mert olyan könnyed. Már egy ideje nézegetem a katalógusokban. Erika volt az első menyasszony, aki ezt választotta. Nem én beszéltem rá, ő találta ki, tervezgette. Én meg csak simán örültem neki.
Az esküvőt is a ruhához hasonlóan tervezték. Friss ötletek, apró részletek. Ami az ő esetükben érdekes volt, hogy Péter is a legapróbb részletekig bevonódott a szervezésbe. Sokszor volt, hogy vele egyeztettem. Mindent tudott, minden érdekelte. Nagyon érdekes világítást terveztek, igazi modern hangulatot. A füst is jó játékot adott a képeknek.
Ez volt az első alkalom, hogy a Forster Vadászkastélyban esküvőztem. Mindig van egy rizikó abban, ha a környéken nincs semmi, ott fotózunk, ahol a lakodalom van. Itt nem volt ezzel gondom. Volt időnk, fotózásra remek, változatos helyszíneink, őszi, lágy, tompa fényeink…
Volt, hogy fáztunk, de nem vagyok telhetetlen, nekem nagyon tetszett.
Már nagyon vártam, hogy HD felbontásban legyenek a slideshow-k. Sajnos jelenleg csak ebben a formátumban létezik, amit legkevésbé szeretek, de remélem hamarosan az egyszerűbb, letisztultabb verziók is megkapják a méltó felbontást.
Már napok óta gondolkodtam rajta, hogy mi legyen az idei első bejegyzés. Minden történet fontos nekem, nyomot hagy rajtam. Edit sorozata egy mélyebb lenyomatot hagyott rajtam.
Már fél éve fotóztam, engedélyem volt, hogy weben kívül megmutassam. Edit nagy örömömre jóváhagyta a blogos megjelenést.
Már évek óta fotózok lányokat studióban. Női fotós vagyok, olyan nyilvánvaló az igény, hogy ilyen képekre vágyó lányok időnként megkeresnek. Hiszem, hogy azok a fotózások lesznek-e igazán jók, ahol úgy érzem, ehhez én kellettem. Ezt más talán nem tudta volna ugyanúgy lefotózni. Ahol érzem a pillanat varázsát.
A studio körülmények között ritkán jönnek össze azok a pillanatok. Ha család, vagy páros van előttem, ha együtt játszanak, beszélgetnek, ölelik egymást összeáll a történetük. Mikor azonban egy lány egyedül áll előttem a műteremben nehezebb. Vakuk, fények, anyagok, fehérneműk, kanapé. Tudom, hogy ez elég kellene legyen. Mégis valahogyan a nő az én fejemben más volt.
Így kerültem szállodába. És valami elindult. Ez volt az első olyan fotózás ami teljes egész lett. Amitől úgy éreztem megtaláltam. Megtaláltam a nőt, azt amit én látok és ahogyan én szeretném, hogy a szeretett férfi lássa.
A programok lehetővé teszik, hogy fekete fehér sorozatokat készítsünk. Azonban fekete-fehérben fotózni más. Másként látok, másként gondolkodom, másként komponálok, mást veszek észre.
Mentem háttérben a képeket színesben, de azt inkább későbbi felhasználásra, hogy megmaradjon az emlék teljességében.
Edit óta tudom, hogy mit fotózzak, amikor egy nő nőként kerül elém. Nem ismertem őt korábban, egy barátnőjét fotóztam, így talált rám. Ott a szállodában találkoztunk először.
Tudom, hogy előny, hogy nőként állok a kamera másik oldalán. Valóban az. Valahol azonban hátrány is. Hiszen amikor rám néznek, nem úgy tekintenek rám, mint egy férfira tekintenének. Érdekes ellentmondás ez, hogy hol előny, hol hátrány a nem kérdése. Valahogy a szálloda adta hangulat sokat old a nőn. Egy idő után már nem rám figyel. Hanem elképzeli azt, ahogyan ezeknek a képeknek örülni fognak…
Ezt a slideshowt sokszor megnéztem már. Amikor elbizonytalanodom magamban, amikor úgy érzem, nem fotózok semmi eredetit, amikor elfáradok és nem tudom, hogy valóban jó felé haladok-e. Ezért kezdem ezzel az anyaggal ezt az évet. Ez a sorozat mutatja meg, ha nyitott maradok, ha keresem azt, ahogyan én azt az adott témát megmutathatom, ha figyelek a jelekre, amelyek visszanézve megmutatták, hogy merre haladjak, végül összeáll az amiről úgy érezhetem, hogy itt én kell álljak a kamera másik oldalán.
annyira nehéz.
Az év is az volt. Ám amennyire nehéz annyira csodálatos is. Hiszen a sok munka sok emberi kapcsolatot is jelentett, amelyek mögött igazi csodák húzódtak meg. Februárban szoktam hosszabban írni, de most 3 napja pihenek, meg aztán karácsonykor amúgy is érzelgős leszek…
Az idei utolsó bejegyzésem a gyerekekről, az őket körülölelő családjaikról szólnak.
Ezért búcsúzom egy olyan édesanya kedves szavaival, akinek szerettei átszőtték az idei évemet és tudom, hogy a jövőmbe is beíródtak.
Ez volt a karácsonyi üzenete:
“Timikém!
Családomban több tagja író, bejegyző, blogoló , én nem igazán tartozom ezek közé.
A levélírás sem igazán az erősségem, de úgy gondoltam hogy Téged,akik még is melegséget váltanak ki a szívemből feltétlenül kiemel a csapatból.
Köszönöm a sorsnak, hogy megajándékozott minket Veled, hogy a Te szemeden keresztül naponta lehetőségem van másképpen látni a világot.
Persze elfogultságom számodra bizonyosan érthető, a kicsikről készül képeid nagyon sok örömet jelentenek a számomra, láthatom őket olyannak amilyennek az én szemem nem képes. Kimondhatatlan köszönet érte!
Gyakran nézem meg az egyéb munkáidat is és csodálom azt a tehetséget ahogy a különböző emberekkel való azonosulásod, bőrükbe bújásodat megmutatja őket.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok Neked nyugalmat és tartalmas örömteli együttlétet a Tieiddel az elkövetkező napokra, jó egészséget, fantáziában gazdag sok jó barát szeretetét megtartó és teremtő Újesztendőt kívánok nagyon sok szeretettel
Zsófi”
Ezt a levelet én is írhattam volna kicsit másként. Az írás, a sorsok, az ajándék, az elfogultság, a köszönet mind az én érzéseim is. A kívánságát pedig kívánom mindenkinek.
A slideshow-im nagy része esküvői. Pedig nagyon sok családi sorozatot készítek. És ezek is egytől egyig fontos mini történetek. Hiszen életünket átitatja a gyerekek iránt érzett szeretet, rajongás, függés, aggódás. Ők jelentik azt ami belőlünk ezen a világon marad, az értelem minden mögött. Örömeink kiapadhatatlan forrása.
A slideshow végén a saját családi képeimért köszönet angyali kolléganőmnek, Melindának.
Ez a karácsony olyan volt mint a karácsonyok kell legyenek. Tele szeretettel, odafigyeléssel. Várakozással, énekekkel, öleléssel, örömmel.
Mégis nagyon más volt, mint a karácsony melyeket én élek meg. Az, hogy ilyenkor a családunk szeretete vesz bennünket körül számunkra természetes. Ezeknek a gyermekeknek ez kimarad az életükből. Vajon mennyire tudják ezt elfogadni? Vajon mennyire nehezek a hétköznapjaik? Vajon milyen lehet a szülő feltétlen szeretete nélkül élni a napjaikat? Erre a pár órára mindez eltűnik. Mert volt néhány ember, aki felnézett a rohanó világban. És egy kicsit segített. Havasi Zita kezdeményezésére, hívó szavára, immár negyedik éve sokan megmozdultak. A tiszta, hívó szó sok ajándékot hozott, az órákon át tartó szervezés pedig a végén sok örömet. Ami különleges volt, hogy a gyerekek által kért dolgokat mind megvették. Mindenkinek pontosan azt, amire vágyott. A korcsolyát, az ostort, a babát, a gördeszkát és sorolhatnám a rengeteg ajándékot. A gyermekotthon teljes kívánságlistáját teljesítették.
Tudom, hogy a hétköznapok nehezek, hogy ez csak egy ünnep. De ha mindenki kinyitja a szívét és csak egy kicsit próbál segíteni a környezetében a rászorulókon, sokkal jobb lesz ez a világ.
Sajnos a mi oktatásunkba a jótékonykodás nincs beleszőve. Sokféleképpen lehet segíteni. Én is felnőttként tanultam meg, hogyan tehetek rendszeresen egy keveset azokért akiknek szükségük van rá. Köszönettel tartozom azoknak, akik évekkel ezelőtt megmutatták nekem, hogyan segíthetek a mindennapokban. Ami a furcsa, hogy úgy kellene érezzem, hogy adtam. Azonban minél többet töltök ilyen jellegű feladatokkal, annál jobban érzem, hogy bár adok, a végén mégis csak én kapok…
Egy darabig elgondolkodtam rajta, hogy magyarul, vagy angolul írjam a bejegyzést, hiszen ez a történet végig angolul zajlott.
De azok, akik részt vettek rajta, nekik úgy sem érdekes mit írok, hiszen ők hasonlóan éreznek, hasonlóan élték meg.
Végy egy esküvői videós lányt (D. Nagy Kriszta) aki mer álmodni. Az álmaihoz pedig egy lépcsőt, mely egy konferencia formáját veszi fel. Konferencia, amely esküvői videósoknak szerveződik. Ez önmagában még nem egy nagy szám. Ám résztvevői nők, ami az egészet alapjaiban meghatározza, formálja. Majd elkezd bővülni és fotósok is bekerülnek a képbe. Hiszen ugyanabban a közegben dolgozunk. Bár nálunk a nemek aránya nem annyira szélsőséges, mint náluk, de mégis csak alapvetően egy férfiak által dominált szakmában vagyunk.
És mi nők mások vagyunk. Mások az alapvető motivációink, más a hozzáállásunk, másként éljük meg a dolgokat. Van ami előnyt ad számunkra és van ami nekünk nehéz, míg a férfiak könnyedén kezelik. Nem megyek bele ennek részleteibe, szerintem nagy része triviális.
Ott vagyunk, nők által szervezett esemény.
Helyszín: Karib tenger. No comment
Program: előadások, ismerkedések, vacsorák, karaoke, insprirációs fotózás (a következő slideshow témája), szabadnap (igazi női agy által kiadott program), előadások, beszélgetések, sírás, nevetés.
Miért volt ez számomra hasznos? Átgondoltam azt, mi is vitt odáig. Merre mehetek tovább. Hogyan menjek tovább.
Nem mondom, hogy hazajöttem és egyből újraszerveztem az életem. De közeleg a holtszezon és én tudatosabb leszek. Szervezettebb. Kiegyensúlyozottabb. Megoldom, hogy több időm legyen megélni a pillanatokat.
És itt egy kis ízelítő, arról hogy kik élnek hozzám hasonló álmokat:
Mielőtt elindultam otthonról épp hogy Ágiék slideshowját sikerült felraknom. Úgy gondoltam, amíg távol vagyok beállítok egy automatikus frissítést, de hát úgy tűnik az időm, valahogy mindig hamarabb elfogy, mint a feladataim. Így most a szokásos esküvő slideshow helyett, egy az elmúlt napokban fotózott egyik anyagból rakok fel képeket. Lara Elizabeth Quilatan 2 éve éppen akkor született, amikor itt kint töltöttünk el pár hetet az államokban. Most a hugi születésekor ha nem is voltam itt, de aznap, mikor hazajött a kórházból, 4 naposan vele is megismerkedhettem.
Sűrű ez az időszak a Quilatan családban. Lara 2. szülinapján született Nina Gabriella. Aznap pedig mikor hazajöttek anyukával a kórházból ünnepelte apuka a szülinapját. Barátnőm Móni nem fog unatkozni a 3 skorpió mellett. Bár Nina egyenlőre rácáfol a horoszkópjára, tüneményes baba, eszik, alszik, ha sírdogál néha, pontosan lehet tudni, hogy mi is a gondja. Sok év telt el azóta, hogy egy ilyen picik környékén töltöttem el napokat. A babaillat, az élet teljesen más beosztása, a meghittség lassabb, de sűrű pillanatai, a napok rendszeressége nagyon messze vannak a jelenlegi életmódomtól.
Nem panaszkodom, hiszen minden korszaknak megvan a szépsége, ahogyan a most gyorsan pergő hónapoknak is. Inkább csak érdekes volt visszamenni az időben számomra. Az pedig, hogy egyáltalán volt esélyem velük lenni sokat jelent nekem. Móni (anyuka) nagyon régi barátnő az életemben és bár az otthona tőlem messze van, mégis mindig érezhetően jelen van. Sok mindent éltünk meg együtt. Sokszor pont a fotózásnak volt köszönhető, hogy mi együtt lehetettünk, együtt élhettem meg vele az utóbbi évek nagy eseményeit.
A jövő sok mindent tartogat még számukra is. Én pedig reménykedem, hogy lesz még alkalmam ezt újra belülről megélni velük.
“Higgy a szívedben és a saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.”
/ Ron Cristian /
A fenti idézetet egy kedves menyasszonyom, Kati küldte nekem hónapokkal ezelőtt. Azt hiszem nekem írták.
Ma egy újabb utazás indul számomra.
A célállomás ezúttal Dél Afrika. Anel&Stefan esküvője…
