You are currently browsing the wedding category.
Most lett vége és már alig tudom előszedni az emlékeimet. Bár lehet, hogy azért mert végig koncentráltam?
Volt egy gyenge pillanatom, amikor arra gondoltam, mi lenne, ha az őszi bejegyzésem szövegét bemásolnám ide? Vajon észrevenné valaki?
Nem gondoltam komolyan. Csak hát ugye sok minden nem változott. Nem változtak az oktatással kapcsolatos érzéseim, a lelkesedésem, a félelmeim, az örömöm.
Változtak a párok, a fotósok, a helyszín, tehát rajtunk kívül minden.
A 2. napon az utómunkánál mindig megvan a lehetőség, hogy aki bírja, annak szétszedem a képeit. Aki ismer engem tudja, mennyire nem szeretem az ilyet. Mármint ha valaki szétszedi a képeimet. Engem padlóra rak. Így előre szoktam szólni, arra nincs idő, hogy a kritika okozta sérüléseket kezeljem. Csak az kérje, aki ellentétben velem, helyén tudja kezelni. Ez alkalommal nagyon sokan vállalkoztak rá. Így azzal is szembesültem, hogy lehet, hogy kritizálni a legkönnyebb, a hibákat észrevenni legegyszerűbb, ám sok kép előtt elakadtam. Nem tudtam belekötni. Sőt, nem bírtam ki, hogy meg ne dícsérjem. Igazából egy kolléga képein megdöbbenve találtam ki, hogy készüljön egy 2. slideshow is. Tibi azzal szórakoztatta magát, hogy mindig teljesen más szögeket keresett. Ami ettől még lehet, hogy nem hangzik érdekesnek, mindenki kísérletezik. Ám ezek a szögek tökéletesen működtek, megleptek a friss ötletekkel.
Az anyagot nem válogattam le szigorúan, amit feltöltöttek a kollégák szinte mindet beleraktam, kihagyva belőle nagyon hasonló képeket. Köszönöm a résztvevőknek, hogy beszálltak a játékba, a vimeon az elkövetők teljes listája megtalálható.
Amivel szinte mindig zárom ezeket a tefes bejegyzéseket az a köszönet. Mert a háttérben sokan segítenek bennünket. A Verának a sminket, Laurának a hajat, a helyszínnek (Doboz) a lehetőséget, hogy szabadon garázdálkodjunk. Andinak (creations) a ruhát. És nem utolsósorban párosainknak Noéminek&Szabolcsnak, Évinek&Pityunak az egész napos nem kicsit megterhelő pózolást. Nem egyszerű dolog hosszú órákon át természetesen viselkedni. Ám úgy tűnik sokat segít, ha szerelmes az ember…
Heteken, de talán hónapokon át gyötrődtünk mi is lesz ezzel a fotózással. Esik majd? Hideg lesz? Kell esőnap? Ha igen, arra mennyi időnk van? És ez így ment egészen a kitűzött szerdai nap előtti péntekig. Akkor már tudtuk, meleg nem lesz, a tervezett cseresznyés elfagyott. Ám tudtuk, a modelljeink alig várják, vannak fotósok, akik készülnek, így hát vettünk egy mély levegőt, elkezdtük szervezni. Azzal pedig, hogy az energiákat elkezdtük felé fordítani elindult a projekt, olyan örömfotózássá vált, aminek terveztük. Egyik ötlet hozta a másikat, egyik kellék a másikat, egyik szereplő a másikat.
Nagy munka volt, nagy élmény. Igazi csapatjáték volt. 10 modellel, 10 fotóssal, 11 építővel. Amikor elkezdtem összeszámolni, hányan is raktuk össze, hányan jöttek el a kameráink elé én is meglepődtem. Valahogy amikor benne voltunk olyan egyszerűnek tűnt, egyik hozta a másikat. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy ismét nem az enyém volt a munka nehéz része. Egészen más telefonon beszélni róla, mint egyenként összehordani a kellékeket, helyszínt intézni, hajnalban kötni.
Tudom, hogy sablonos, mint az Oscar átadókon, de most akkor is úgy gondolom, itt helye van.
Ez alkalommal szeretnék köszönetet mondani:
Szilviának, akinek a szíve-lelke-kreativitása nélkül ez a sokadik álom, mely el sem indult volna, nemhogy ilyenné alakuljon. Ibolyának, aki hajnalban ott volt, kötötte a csodákat, épített velünk önzetlenül. Ugyanezt Gábornak, aki gyakorlatilag egész napot végig segítette. Péternek a kitűnő grafikáért, Andinak a vendégkönyvért, cd borítóért. Tündinek és Babinak a csodálatos sütikért (és a videó utolsó mozdulatáért). Andinak a ruhákért és elhozta Adélt modellkedni, majd hagyta, hogy a földre az asztalterítőbe becsavarjuk. Krisztának a fantasztikus videóért, Csabának, akinek TEF-es álmai nélkül nem lett volna kivel megosztanunk.
Nem utolsó sorban az összes modellünknek, fotósunknak, hiszen nélkülük hiába álmodtunk volna, céllal, élettel, tartalommal ők töltötték meg.
Közülük hadd emeljem ki elsőként esküvőseinket Esztit és Lacit. Amit ők hónapokon át tűrtek a kavarodással, az minden tiszteletemet megérdemli. Gyakorlatilag hetente változott a dátuma a fotózásnak, annak, hogy egyáltalán le tudom-e fotózni. Már sokszor komolyan szégyelltem magam, hogy egy páros igen fontos fotózásán ennyit módosítok, nem tudok egy megnyugtató végleges verziót megosztani velük. Ha megnézitek őket talán látszik, milyen bájos, tiszta, elegáns és egyben szelíd páros. Ebből a szelídségükre nagy szükség volt, hogy az utolsó pillanatig kitartsanak mellettem.
Ám ahogy szoktam mondani, néha a legnagyobb káoszból, utolsó pillanatos döntésekből születnek olyan fotózások, melyek tényleg örök emlékekké válnak. Az ő fotózásuk is ilyen lett. Elvileg csak a fák közé terveztük, végül egy olyan világ került köréjük, mely az első megbeszélésen még álomszinten sem szerepelt.
Már olyan sokaknak meséltem el ezt a történetet, hogy már olyan, mintha le is írtam volna…
Timi és Laci nálam iskolapéldái sok mindennek. Egyrészt annak, hogy az esküvői fotó mennyire is fontos egy esküvőben. Nem volt a lagziban szolgáltatói asztal. Még a dj is ismerős volt, a dekorációt maguk készítették (éljenek a tehetséges családtagok), a násznép ez alkalommal ceremóniamester nélkül is jól boldogult. A fotók az esküvőjük szervezésekor főszerepet kaptak, készülődéstől hajnalig lehettem velük.
Soha nem fogom elfelejteni, ahogy leültek nálunk a kanapéra. Körülbelül a második mondatuk az volt, hogy hát nekik nem biztos, hogy lesznek olyan képeik, mint a blogomon látnak. Mert, hogy ők nem annyira kreatívak.
Mikor elmentek, már tudtuk, az egyik legőrültebb kreatív fotózást álmodtuk meg.
Itt a második dolog, hogy miért is beszélgetünk sokszor elsőre az esküvőhöz nem illeszkedő témákról, csak össze-vissza. Mert egyik gondolat hozza másikat. A harmadik aranyszabály, a páros kapcsolódása a kreatívba. Nos náluk, olyan tervezet rajzolódott ki a semmiből, melyre csak ha visszagondolok, akkor is mosolyognom kell.
Laci darus kocsikkal dolgozik, kaptak a barátoktól egy kanapét, Timi vett aukción párnákat, rajzol szívecskéket, imádja a könyveket, Laci pedig gyönyörűen hegedül. Az angyalka meg bónusz. Ez így értelmetlen? Nem az, ha ezt végignézitek:
Ami sajnos nem adható át egyetlen slideshow-val sem, az a rengeteg nevetés, amivel ez a fotózás jött. Kolléganőm Melinda is beleesett, belefotózott, velünk nevetett. Jó lett volna, ha még sokkal többekkel oszthattuk volna meg. Hozzájárult a hangulathoz az a baráti páros, akik az angyalkát magukénak tudhatják. Mostanában sokszor érzem, hogy szinte függő vagyok az adrenalintól, amit a fotózások hoznak. Tériszonyos vagyok, de nem zavart egy pillanatra sem, annál inkább az, hogy a nevetéstől alig tudtam a videóban kitartani a kamerát. Nézni a tollaktól prüszkölő párosunkat vidám dolog, ám a stand up comedy aláfestéssel már egyenesen a levegőért kapkodós nevetést jelentette.
A lényeg, sok ilyen párosra vágyom még. Akik leülnek elém félénken, szelíden, aztán úgy megpörgetnek, hogy az expo gombra szinte rágyógyulok.
Posted április 21st, 2012. 1 comment
Nem is tudom mi ütött belém, hogy előszedtem ezt az anyagot. Talán mégis tudom. A rendrakás. És Adrienn, meg az ő hétfői telefonja, mely velem lézeng az elmúlt napokban.
Már hetek óta témáztam rajta.
Megírjam?
Ne írjam?
Ma végül is amikor hozzányúltam az anyaghoz, hogy lerakhassam a mentett anyagohoz, hirtelen jött az érzés. Köztes megoldást választok. Megírom, de nem teljes mélységében.
Búcsúzunk. Egy nagy szerelemtől.
Öregszem, tapasztalok, változom. Oly sok mindent megéltem a párok által, a szerelem annyi szintjét, annyi színét, annyi árnyalatát, hogy próbálok nem lázadni. Nem lázadni az fájdalom ellen, melyet ennek az anyagnak összerakásakor érzek. Hétfőn vált hivatalossá, hogy nincs tovább. Nekem most, hogy újra belemerültem.
Gyönyörűek, tehetségesek, szeretnivalók. Kívánom, hogy hamarosan újra tudjanak teljes odaadással szeretni.
Posted március 30th, 2012. Add a comment
Róluk már írtam, az idei egyik legérdekesebb, legtanulságosabb kreatívot fotóztam velük. A vízhez kapcsolódóan csak annyi, hogy nem is olyan régen fotóztam medencében. Nos az ő nyári tengeri fotózásukhoz képest, medencében gyerekjáték fotózni.
Most azonban a téma az ő esküvőjük. Horvátországi dupla kreatív ide-vagy-oda, most is elvonultunk a násznéptől egy jó félórára.
Az együtt töltött napok után tudtam mire számíthatok az esküvőjük kapcsán. Sok-sok elérzékenyülésre. Könnyek számában biztos, hogy ez volt az idei győztes esküvőm. Megvan a bája, mikor egy páros ennyire nem tudja és nem akarja elrejteni az érzelmeit. Ők igazi csodaként élték meg a másikra rátalálást, megosztva velünk ezt.
Sok minden volt nagyon szép ebben az esküvőben. Szandi, a ruhája (olyan egyszerű, ám a masnitól és az anyagtól mégis különleges), a helyszín, a torta, a dekoráció. Amiben ez alkalommal én is nyakig benne voltam. A nyári képeket mindenféle méretben (3×4 méteresben is) viszontlátni hatalmas élmény volt. Víz alatti koncepció volt (az esküvőszervező-wedding professionals lányok ötlete), melyhez nem csak az én képeim járultak hozzá, de az asztalokon a dekoráció, illetve az egyik oldalra vetített akvárium is. Meglepő volt, nem szokványos esküvői ötlet, olyan szépen kivitelezve, hogy biztos, hogy nem csak nekem volt varázslatos.
Posted március 25th, 2012. Add a comment
Nos, ennél a bejegyzésnél majd arra kell vigyáznom, ne írjak túl sokat. Évivel és Csabival szövevényes történetünk van, melyben mi átszőjük az életük ezen szakaszát, ők pedig kapcsolódnak minden fotográfusunkhoz a cégben, velem hónapok óta lassan szerintem hét nem telik el, hogy valamit ne egyeztetnénk. Kezdem az elején. Tavaly januárban járunk. Érkezik egy ajánlatkérés hozzám Évitől. Egy másik Csabitól Csabához (nászriporter). Ők pedig kapnak egy azonos ajánlatot. Nincsenek sztenderdek egy ilyen szituációra. Leültünk négyesben. Ebben a találkozóban nem is az volt az igazán érdekes, hogy kit is választanak esküvői fotósuknak, hanem az, hogy azon a találkozón előkerült Csabi (vőlegény) ipad-je. Tele csodálatos képekkel Cinque Terréről, ahol a szerelmük kezdődött. Egyből elkezdtünk álmodozni arról, hogy milyen is lenne ott fotózni a kreatívjukat. A mi szakmánkban az egyik legcsodálatosabb, hogy álomszerű dolgok tudnak valósággá rajzolódni. De nem ugrálok ennyire előre, hiszen ez a történet vége, ami olyan tartalmas, hogy inkább külön bejegyzésbe fog kerülni.
Kezdjük a tavasznál. Egy vidám eljegyzési sorozatnál. Egy save the date video képanyagát fotóztuk be. Szeretem, mikor a kellékek segítenek nekem egy fotózásnál. Ebben ők nem szűkölködtek. Hoztak fátylat, Csabi vőlegény frakk kabátját, a jól ismert ipadet, kis rajzokkal, édes képekkel. Ám az igazi meglepetés a piknik volt a végén. Meglepetés nem csak nekem, hanem Évinek. Csabi mindent megvett, ő készítette a szendvicseket, választotta a bort, nem maradt ki a gyertya, a virág, a kis tábla sem. Hát eredeti, romantikus ötletekért vőlegényünknek nem kell a szomszédba mennie. Nem csak Évi hatódott meg, de én is, mivel 3 szendvics lapult a kosárban.
Ősszel pedig eljött szeptember 10, az esküvőjük napja. Előtte nap még Meli lefotózta a polgárijukat, de ezzel már nem is akarom kavarni a szálakat. 
Valahogy minden finoman az olasz hangulatba csúszott át (bár biztosan az is hozzátartozik, hogy én is fejben készülődtem a nászútjukra).
A kedvenc éttermükben, a Porcellinoban tartották a lakodalmat. Megvan a bája, mikor egy páros úgy álmodik, hogy a számára kedves hangulatokat, kötődéseket beemelik az esküvőjükbe. A képek pontosan visszaadják azt, milyen is volt ez a szombat. Tele szépséggel (a dekoráció elkövetőjét szerintem a blogolvasóim megismerik), tele érzelemmel, remek étkekkel, jó zenével. És akkor itt egy kis fennakadás. Első táncuk zenéje fantasztikus. Ám a képeiket nem tudom tovább szelektálni. Úgyhogy aki ezt a verziót nézi, készüljön fel, hogy lehet, hogy nem lesz elég megnézni egyszer, hogy felfogja a képeket.
Aki pedig úgy gondolja, megnézné lassabb verzióban itt megteheti.
Bár egy nagy fotózásra készültünk a következő napokban, azért az esküvő napján is elugrottunk egy órára, csak bemelegítésképpen…
Ez a montázs pedig saját szórakoztatásra készült, de ha már megvan, csak nem hagyom ki. Mondtam, hogy hosszú bejegyzés lesz.
folyt. köv.
Posted március 18th, 2012. 2 comments
Megint az előítéleteim. Hogyan is képzelek egy brazíliai esküvői dekorációt? Folyik a színektől, teljes kavalkád. Ehelyett egy csodálatos napos szombat délután, két héttel ezelőtt, mibe csöppenek bele? Fehér mennyezet, fehér dekoráció, fehér székek, fehér padló egy tóparton. Meseszép volt…
Posted március 14th, 2012. 1 comment
Tudom, elsőre ez a név nem túl fantáziadús. Ám nekem ide visszamenni élmény volt. Sok éven át kézilabdásként keveredtem el ide. Rendre kikaptunk. Nem sok dicsőséges élményem van innen. Soltvadkerthez sem volt közel, ám Pesttől még messzebbnek tűnik. Mindenesetre elég messze van ahhoz, hogy egy viszonylag zárt világot alkosson. Miért mondom ezt? Az egyik legszebb magyarországi bálteremben találtam magam úgy, hogy még csak nem is hallottam róla.
Zsuzsi és Viktor érdekesen kezdte nálam. Mindig érdeklődtek egy dátumra, ami aztán mire eldöntötték volna, foglalt volt. Így tavaszról szépen áttolódtunk őszre. Nem tudom, hogy hányszor módosítottak miattam…
Nem mondom, hogy teljesen értettem, de az első beszélgetésünk sokat elárult róluk. Utána gyakorlatilag lefoglalták az általam ajánlott vőfélyt (aki a zenekart ajánlotta) és Gyenes Szilviát. A zárt hódmezővásárhelyi világba szépen belehúztak egy külsős szolgáltatói kört. Nekünk élmény volt együtt dolgozni, szerintem ők is élvezték, hogy teljesen új világot mutatott az esküvőjük.
Nem kell sokat gondolkodnom rajta, mi is az az élmény, amit elmeséljek az esküvőjük kapcsán.
Amikor leértem a készülődésre az örömanya fogadott. Elmesélte, hogy már nagyon vártak. 2 éve hallgatták, hogy egyszer, ha Zsuzsi férjhez megy, én fogom fotózni. Az ilyen pillanatok megmaradnak örökre. Nem lehet elmenni mellette. Náha megdöbbentő, hogy a net mit is rejteget… Hányan lehetnek, akik látatlanul kötődnek? Akik közül aztán néhányan felbukkanva elmesélik ezt.
Ez előtt sem voltak kétségeim, milyen esküvő vár rám. Az örömapa szoros ölelése az aznapi slideshow után szinte keretezte ezt a történetet.
Őszinte, nyílt, érzelmes, vidám esküvő volt ez.
Hiányzik Zsuzsi bájos tájszólása…
Posted március 11th, 2012. Add a comment
Valahogy mostanában úgy alakul, hogy pont akkor jutok egy anyaghoz, amikor valamiért összefutok újra a szereplőkkel. Az útjaink most Lacival kereszteződtek egy fotósoknak szervezett találkozón.
Miért is adtam ezt a címet a bejegyzésnek? Aki ismer tudja, hogy nagyon szeretem a türkízt. Bár télen talán nem annyira, de nyáron talán a tengerimádatom miatt, de nagyon jól érzem magam a környékén. Nos, Encsi is.
Nagyon egyedi ruhát álmodtak meg Andival. Mindig szeretem a formabontást, nos itt volt .
Nagyon sok ötletük volt a kreatívot, fotózásokat illetően. Végül racionalizáltuk és két teljesen különböző hangulatot sikerült megörökíteni.
A vidámparkos fotózást összekötötték a polgárijukkal. Azon már szerintem nem annyira csodálkozott az anyakönyvezető, hogy laza színes ruhákban érkezett egy pici, csütörtöki esküvőre egy páros. De amikor meglátta rajtam lógni a kamerákat szerintem nem értette, hogy most ez kis esküvő, vagy nagy. Nem tudhatta, hogy csak bemelegítünk.
Már sokszor meséltem a fura véletlenekről. Egy apróság, ám nekem mókás véletlen történt ezen az esküvőn is. A kreatívot a Szabó Ervin könyvtárban fotóztuk. Az egyik képen csak azt néztem, hogy belelóg egy felirat a képbe, ám mivel ott volt szép fény úgy voltam vele, majd kiszedem később. Ám az aznapi slideshownál erre nincs idő. Így akkor ott maradt. Csak akkor álltak össze nekem a kockák, mikor a násznép annál a képnél felnevetett. Encsi családneve Szabó. Így a felirat maradt a képen.
Nagy kedvencem volt ezen az esküvőn a táncuk. Már nem emlékeztem a Ponyvaregényre. Azt érzékeltem ott az esküvőn is, hogy nagyon jó ez a tánc, nagyon jól állt nekik. Mókás volt megnézni most, hogy zenét kerestem a slideshowjukhoz (sajnos a táncuk zenéje a templomhoz kicsit meredek lett volna). Ahogy a videót néztem, jöttek vissza a mozdulataik…
Mindig nagyobb az aggódásom, mikor a pár bármilyen szinten is, de a fotókhoz a kamera másik oldaláról is kötődik. Ahogy írtam, Laci nemrégen fotós találkozóra is eljött, megkezdte a merülést. Megvan ennek az előnye, így fogok még hallani róluk…
Érdekes volt az a találkozó, 3 ‘exvőlegényem’ is ott volt.
ui. Encsi, még egyszer köszönjük a bemutatóterem csapatépítő fehér festéséhez a segítséget!
Aug. 20. Margitsziget. Lehet, hogy csak nekem tűnik olyan vonzónak, de ha mindegy hol tartod az esküvődet ezen a napon, akkor a tüzijátékot érdemes beleszervezni. Gyönyörű, élmény nézni, 20-ának része. Szerencsére Szilvi és Péter is így gondolta.
Bár velem nem igazán találkoztak az esküvő aktív szervezésének szakában (hajszálon múlt, hogy az esküvő előtt egyáltalán láttam őket), azért csak profi módon összerakták. Hajóval visszamenni a szigetre 20-án igazán kellemes kirándulás volt. Annál jobb már csak a befelé út volt. A nagypapa Ladájával. Ami erre az alkalomra jött fel Peste. Nem volt még menyasszonyautó, mely ilyen feltünést keltett volna, ennyi mosolyt csalt volna az arcokra.
Ahogyan leültem Péterrel először beszélgetni picit furcsa volt. Nem nagyon emlékszem, mikor beszélgettem úgy egy vőlegénnyel, hogy a menyasszonyt még nem is láttam. Emlékszem, kérdezgettem, milyen ő, hiszen még a levelezés is Péterrel ment. Azt még nem mondtam, miért is jött nehezen össze ez a találka. Angliában élnek. Miért információ ez? Az a baráti társaság, amelyből őket megismertem szintén annak az évnek az egyik legszebb ruháját adta. Szilvi ruhája is onnan érkezett. Imádtam. Emlékszem, mikor kérdezgettem Pétert, milyen menyasszony is vár majd rám azt mondta törékeny és gyönyörű. Nem túlzott. A ruha pedig csak hangsúlyozta a szinte gyermeki könnyedségét.
A kreatívra hoztak egy-két dolgot. Ami rájuk jellemző. Nem kell elmesélnem mit-miért. Kivéve egy kelléket a telefont. Ha hiszitek, ha nem, ez a légies teremtés egy rendkívül talpraesett üzleti világban dolgozó nő.
A kreatívval kapcsolatban egy dolgot megemlítenék. A helyszínkeresés mindig nehéz kérdés. Margitsziget, a Holdudvarban vagyunk. Nem csak hogy beengedtek, nem kértek a fotózásért díjat, de még az üdítőre is vendégeik voltunk. Apró szívesség ami nagyon jól esett.
Az alábbi fotó pedig egy utóirat.
Amikor fáradsz, amikor az érzelmek örvényében dolgozol minden sokkal jobban betalál. Gyenes Szilvia dekorálta ezt az esküvőt.
Ez az én tányérom. Az a virág pedig egy ‘gondoltam rád’ virág. Mindent elmondott.
Posted február 20th, 2012. Add a comment
