Vegyünk egy telefonhívást áprilisra. Májusi esküvő. Egy vagány pasi hang, tudja mit akar. Májusra már száz éve nem volt szabad időpont. Ám Gábort ez sem kedvetlenítette el. Megoldást keresett, Anikóval láttak egy tavalyi sorozatom, ilyet kerestek, üljünk le. Ahhoz képest, hogy a naptár alapján esélytelen volt a közös halmazt megtalálni a végén rendesen átestünk a ló túloldalára.
Melinda fotózta az esküvőjüket (nagyon jó képeik lettek . Majd utána 3 nappal modell páros lettek Schram András workshopján. És végül még az én kamerám elé is bekeveredtek. Ahogyan leültünk beszélgetni gyorsan rájöttünk, hogy van egy közös szerelmünk, a vitorlázás. Már annyiszor írtam róla, nem mesélem újra. Én csak élvezem, míg Gábor versenyszerűen űzi. Egy lemondás miatt rájuk vár egy üres hétvége a nyár közepén
4 nap tengeren, egy fotózás egy forró délutánon. Évek óta járjuk a dalmát partokat. Mindig egy városra mondtam, hogy ez lesz az, ahol én még fotózni fogok. Nem ez a kedvencem, ha nyaralós szemmel nézem. Ám Sibenik a kedvenc, ha fotós szemmel teszem. Ők pedig rám bízták magukat, mentünk ahova mondtam.
Sokat fotóztam már vitorláson is. Ám itt, ahogy a tengert szelte a hajó, ez más volt. Nagyobb a szél, nagyobb a tér, nagyobb a hajó. Megalomániás vagyok? Nem csak ezt az érzést imádom. Ha pedig ezt egy ilyen párossal, barátokkal, családdal is megoszthatom, hát az csoda élmény marad számomra is. Mókás volt olyanokat kiabálni, hogy merre menjünk, merről kérem a napot a menyasszonyra
Sokszor elgondolkodom, mi jöhet még, mit hoz még nekem ez a fotózás. Hiszen úgy teljesülnek a vágyaim, mintha valaki azt nézné, mit tudok még kitalálni, ha mindet kipipálja
Sokadik TEF-en (Tudatos Esküvői Fotográfus) voltam ott. Már írtam az előzőekről párszor. Lehet, hogy vissza kellene néznem, hogy ne ismételjem magam Azt már tuti meséltem, hogy ebbe belecsöppentem, Csaba gyermekét nevelgetem időnként.
Mindig próbálom meggyőzni magam, hogy van értelme, hogy tudok olyat mondani, ami hasznos lehet, valami ami pluszt ad, valami, amiért úgy érzik a hallgatók: megérte eljönni.
Amit viszonylag biztosra tudunk szervezni, az a vizuális élmény. Nagyon jó párosaink voltak most. Furcsa szituáció: egyik sem az én párosom. Úgyhogy számomra mélyvíz volt a javából: ismeretlen helyszínek, nászriporteres, ám számomra csak képről ismert párosok. Hazudnék, ha azt mondanám, ez a mélyvíz hatalmas gondot okozott. Lehet, hogy mélyvíz, de nem volt hideg és nem hullámzott Ha valamiben nagyon egyezünk Csabával, akkor az a párok. Aki neki tetszik, azt tutira imádni fogom én is. A helyszín is valami hasonló volt. Új, de azért úgy válogattuk, hogy igen nagy kedvvel menjünk oda.
Jól mondta Csaba, a kreatív fotózás egy illúzió. Egy hostelből, egy romkocsmából és egy irodai lépcsőházból épített illuzió, melynek kötőerejét a párosaink adták.
Nem ragozom túl.
Tefesek, reméljük ti is élveztétek az elmúlt két napot, mert mi tele vagyunk ötlettel, hogyan folytassuk! November 3-át ne felejtsétek!
Ja igen és az egyik kedvencünk (igazi összeállás eredménye: a fotó, az utómunka és egy nagy adag szerencse):
:
Köszönet a helyszínekért az Instantnak és a Continental Travel-nek.
Általában az esküvő az, amelynek történései megragadnak bennem, határozzák meg, milyen emlékeim lesznek egy párról. Ám velük olyan kreatívot terveztem, melyet kivételesen még jobban vártam, mint az esküvőt magát. Pedig valahogy általában úgy vagyok, hogy épp amelyik résznél vagyunk, azt szeretem.
Azért mesélek egy kicsit a szombatról is. Június végén járunk. Viharos szélben. Ami szél a Duna felett még nagyobb erőre kapott. Tudom, hogy az elemekkel együtt kell élnünk, alkalmazkodnunk, ám ez egy kicsit túllépte azt, amit úgy egy nyári napon szeretünk. Végül csak összejött a hajó tetején a szertartás és örültem, hogy nem videós vagyok, akinek a mikrofonján át süvít a szél. Nekem csak mókás frizurákat fésült
A szabály, hogy a párról kell szóljon a kreatív náluk olyan élesen kirajzolódott, hogy öröm volt nézni.
Egy jó héttel az esküvő előtt kezdtek borulni a dolgok. Az Ecseri reggel nem tetszett Dórinak, a Fradi pályára nem volt bejutás. Amikor elkezdtük esetleges második verziókról beszélgetni úgy elkenődtem, mind olyan színtelen, szagtalan volt. Ők is érezték, a sok gyötrődés után, mikor végül az eredeti koncepció összeállt, mit is jelent. Ám a vőlegény sms-e mégis meglepett. Az esetek nagyobb többségéban a menyasszonnyal tartom a kapcsolatot. Ám Zsolti külön írt nekem sms-t, amikor összejött a Fradi pálya, hogy ez milyen sokat jelent neki.
Mivel édesapám foci edző volt sok éven át, ezért nem ért váratlanul a csapat iránti rajongás. Nem mondom, hogy értem, de már megtanultam elfogadni
Jó nagy kiszúrás magammal 3 slideshow-t csinálni egy esküvőből, de sehogyan nem fért a két kreatív vizuálisan össze. Új volt, hogy ennyire külön választottuk, volt menyasszonyi és volt vőlegényi fotózásunk. Így a végére érve meg már csak nem erőszakolom össze
Ez pedig egy édes meglepi a kreatív esküvőszigetes csajoktól:
Nem is igazán értettem a vidám meleg színek között mit keres egy szépséges lila csokor. Le is fotóztam, ahogyan ott eltévedve ült egy széken. Amikor leültem az asztalomhoz, akkor szóltak, hogy ez szerintük rám vár. Nagyon nőből vagyok. Egy ilyen úgy meg tud lepni, olyan jól tud esni, tisztára elérzékenyülök. Köszi csajok!!!
Nem szoktam azon témázni, hogy messzire kell egy fotósorozatért utazni. Ha valami fáraszt az a monotonitás, így a változatosság velejárója az utazás is. Ám mikor elkezdtem az időt számolni, amellyel egy pécsi fotózás együtt jár, elkezdtem alkudozni.
Valahogy úgy számolom, hogy egy-egy arányig jó vagyok. Egy 12 órás esküvőért utazok 12 órát. Ám itt ha oda-vissza nézzük, a két órás fotózásért utaztam 5-t. Így első körben a pécsi kollégákat javasoltam Kingának, hogy nézzék meg. Ám ő ragaszkodott hozzám. És van az a ragaszkodás, ami felülírja az észérveimet
Pécsett ezer éve jártam utoljára. Egy évig gimnázium után ott tanultam. Csodálatos év volt, a gyötrelmes kamaszkor utáni első felszabadult évem. Ráadásul angolul és gépírni is megtanultam rendesen. (Bár mostanában az emailjeim megválaszolásában már ez sem segít.)
Emlékeimben egy csodaszép város volt, hangulattal. Amire rá kellett jönnöm, hogy alig emlékszem már rá, tele volt épületekkel, melyekre egyáltalán nem is rémlettek. Rengeteget fejlődött, változott, tehát az illúzió, hogy visszatérek az emlékeim közé gyorsan szertefoszlott. De ezen nem sokáig bánkódtam, hanem élveztem, hogy új környezetben vagyok, új területekre tévedhettem, új párossal ismerkedem.
Kinga a Telenornál dolgozik, ez ad magyarázatot a képre a sorozat végefelé. (Bár azt mondják a jó képet soha nem kell magyarázni.) Azt még jól vette, mikor azt mondtam, másszon fel a munkahelyi ablakba. Ám amikor azt mondtam, hogy a munkahely előtti szökőkútba is be kell mászni, először szerintem azt hitte nem gondolom komolyan. Aztán megfenyegettem, hogy nem azért jöttem el idáig, hogy ezt kihagyjam
Megérte 5 órát utazni? Hazafelé hatalmas viharban vezetni? Szökőkútba bekényszeríteni a menyasszonyt?
Nekem meg.
Ezen az esküvőn kicsit megállt nekem az idő. Az első pillanatban. Amikor megérkeztem, Rita azzal fogadott, hogy már nagyon várt. És ez nem egy udvarias frázis volt részéről. Ezt a napot velük nagyon szorosan töltöttem együtt. Nem írt nekem sokszor az esküvő előtt, ám amikor írt, olyat írt, ami felett mindig megálltam.
A címet a kreatív helyszíne és az érzéseim adták. A Kékkő várában épp kiállítás volt a mesék világát varázsolva oda. Bár a hely neve szerintem már önmagában meseszerű.
Ám ami miatt olyan meseszerűnek éreztem az ottlétemet az inkább maga az esküvő volt. A vendégvárás hosszabb volt, így volt egy kis időnk beszélgetni. Így már nem ért annyira váratlanul, hogy a templom úgy tele volt, hogy volt aki állva nézte végig az esküvőt. Pedig Varbo egy 400 fős kis falu. Ám hónapok óta nem volt esküvő. Így majdnem szószerint mindenki eljött. És énekelt. És imádkozott.
Ahogyan Tamást néztem, miközben az esküje alatt elsírta magát tényleg megállt az idő. Azt éreztem, hogy ez egy újabb fontos pillanat mindannyiunk számára, akik ott voltunk. Mint annak idején az indiai, vagy dél-afrikai esküvőkön olyan erősen éreztem. Gyakorlatilag esélytelen, hogy én akkor ott abban az időben ott legyek. És mégis megtörténik úgy, hogy áthat: ez nem véletlen.
Kicsit sajnálom most, hogy csak képek vannak, mert Rita hanglejtése, rendkívül bájos tájszólása is valahogy hozzátartozik. Kevés embernek emlékszem úgy a hangjára, mint az övére. És azt sem tudom, hogy mennyire jön át a képeken, hogy ők milyen tiszta emberek. Nem tudom, hogy azért mert más ország, vagy mert hisznek, vagy csak egyszerűen ilyenek. De ők tisztán és teljes szívvel szeretnek mindenkit. Legyen az más, idegen, vagy közeli rokon.
Gondolkodtam rajta, hogy leírjam-e az egyik legbensőségesebb pillanatot, amit velük éltem meg. De ez a blog már régen elveszítette a hivatalos jellegét, már régóta az érzésekről szól, úgyhogy szerintem Rita sem bánja, ha ezt elmesélem.
Amikor eljöttem elsírta magát. Sírt, mert boldog volt. Sírt, mert úgy érezte ajándékot kapott, sírt, mert elváltunk. Nem tudom, hogy mennyire tudom ezt úgy leírni, hogy érteni, érezni lehessen ezt a mozzanatot. Én éreztem és azóta is érzem azoknak a pillanatoknak a súlyát.
Végy egy menyasszonyt, aki bízik benned. Annyira, hogy megnézi, ki az akivel a bemutatóteremben ‘együtt lakunk’. És bízz meg benne is. Akkor ilyen csodák történnek meg veled is, mint Erikával és Péterrel.
Még nekem sem árulták el, hogy mire készülnek. Így aztán engem is pontosan úgy megdöbbentett Erika átváltozása, mint Pétert. Andival a cipőtől a sminkink mindent egy olyan sajátos egésszé álmodtak, ami egyedi volt, hozzá illő, inspiráló.
A cipő, a kék szalag, a piros körömlakk, a hullámok a hajában mind-mind apró részletenként alakították őt egy varázslatos menyasszonnyá.
Hadd meséljek el egy apró mozzanatot az esküvőjükből, mely azt hiszem mindent elárul arról, hogy milyen páros is ők ketten. A vendégek között volt a tánctanár, aki jó barát is. Így aztán profi koreográfiát tanultak, egy nagyon szép zenére. Melyet elfelejtettek nekik elhozni. Nos, aki valaha már tanult koreográfiát, az pontosan tudja, hogy amennyiben elcsúszol a zenében, szétesik az egész. Ez volt az a pont, ahol a menyasszony kiborul, akkor nem csodálkozom. Ám Erika bájosan elmosolyodott, megkérdezte a zenekart, hogy el tudják-e játszani. Táncoltak egy gyönyörűt, mosolyogtak végig, csodaszépen sikerült. Ilyenek voltak ők. A dolgok jó oldalát nézték. Egymásra figyeltek, másiknak örülve, mélyen szeretve élték meg az esküvőjüket.
Menyasszony mint királylány elsőre nem tűnik annyira érdekesnek. Ám Mariann nem simán csak egy nagy szoknyával álmodta a királylányságát. Számára ez egy igazi álom volt. Pont mint a Disney filmekben. Volt tehát nagy szoknya, fátyol, tiara, kék lámpák alatt táncolt keringő. Kastély a kreatívfotózáshoz.
A fehér lovat egy limuzin helyettesítette, ám a herceg valós volt, magas, jóképű, imádta a menyasszonyt
Ez a szerep egy harminc fölötti menyasszonynak már lehet, hogy nem állna jól. De Mariann egy fiatal-édes-kedves-mosolygós-királylányos menyasszony volt. Néha olyan kislányos volt, hogy simán láttam benne a Disney főhősnőjét…
Én már nem igazán emlékszem, de Mariann ahogyan végignézte a képeket sorolta, melyik filmrészleteket látja. Boldog volt = én is.
… és először esküvőn.
Velük egy nagyon emlékezetetes szerelmes sorozattal kezdtük.
Amit csak azért fotóztunk, mert ők ketten annyira szeretik egymást.
Aztán egy kombinált fotózás jött, workshop modellek és a kreatív fotózásuk keverékével. Workshopon modellkedni nem egyszerű. Egész nap helyszíneket váltva, pózokat kitartva, mindezt persze természetesen – hát elsőre sem hangzik egyszerűnek. Annamari megedződött Imi két szenvedélyének metszésében a fotózás és ő maga. Imitől pedig parancsnokként nem is vártam mást, mint hogy a kamerával játszva, Annamarira végig odafigyelje lazán végigcsinálja a napot
Majd végül az esküvő.
Aminek a szervezését szerencsére nálam kezdték.
Ők ragaszkodtak a májushoz, nekem meg már nem volt szabad szombatom.
Így lett 27-e az ő dátumuk.
Velük esküvőzni már szinte családias volt, ahogyan Imi is felkonferálta a slideshowkat. Már szinte házi fotósnak számítottam.
Ők egy nagyon könnyű páros voltak. A nő igazi nő, a férfi pedig olyan, amit többnyire filmen látunk csak. Az első alkalommal mikor fotóztam őket, szinte megdöbbentett a köztük tapintható vonzás. A workshopon nagyon élveztem, az esküvőjükön, pedig már el is vártam tőlük
Őket most messzire sodorta az élet. Egy kontinenssel nyugatra kerültek. Mivel a családban most nemrég voltam egy másik esküvőn ezért esélyük sincs eltűnni örökre, bármilyen messze is vannak: lesz még folytatás
Van valami meseszerű a 21-es számban. Lehet, hogy azért, mert két igazi meseszám szorzata, de az biztos, hogy van benne valami plusz.
Az idei szezonban Katáék voltak az első foglalásom. Ami valahogyan előrevetítette a velük való dolgokat. Sok mindenben lettek elsők. A köztünk váltott emailek számában egyértelműen. A foglalás és az első találkozás közti idő hosszában (Szentgotthárd nincs a szomszédban). Az oldalamon szerintem elsőként olvassa el a dolgokat.
Kata nagyon sok dologban figyelt a véleményemre. Még a ruhaválasztásba is belecsúsztam. Ami nagyon jó érzés volt. Igen messziről, szinte ismeretlenül olyan dolgokat osztott meg velem, hogy mire először leültünk szerintem már ismertük egymást.
Robi nem tudom, hogy viselhette, hogy még nem is látott, de már nyakig benne voltam az életükben
Sokat gondolkodtam róla, hogy mit is írjak le róluk. Mi az amit el kellene mesélnem. De nem tudom igazán jól összefoglalni, ahogy szoktam, kiemelve érzéseket, pontokat. Valahogyan annyi kis apróság nagy mennyisége adta azt, hogy mégis olyan pár lettek, akik meghatározóak a szezonban. Azt a bizalmat, ragaszkodást nem lehet lehet elmesélni, amellyel felém voltak. Voltak pillanatok, amikor olyan érzésem volt, mint szülőként. Nem csak azért mert fiatalok. Hanem azért is, mert annyira rám bízták magukat.
Tényleg csak sorolni tudnám azokat a finom momentumokat, melytől ez a kötődés kialakult. A sok emailt, az őszinteséget, a vidéki vendéglátás önzetlenségét, a közös fényképet (ahogyan Kata megkért rá), a görög táncot, a beszélgetéseket, az extra hosszú fátylat, a kerítésen átmászást, a meglepit. Nem hiszem, hogy izgalmas lenne leírva. De megélni az volt.
Néha olyan egyszerűek a dolgok.
Mint velük.
Ezer éve eldöntötték, pénteki esküvőt szerveznek. Mert ők nem vágytak nagy lagzira. Más volt, amit ők akartak. Vagy legalábbis az arányok mások voltak.
Így egyedire szervezték az esküvőjüket.
Nem volt tánc, nem volt lagzi. De volt hosszú fotózás, egyedi ruha, csodaszép virágok, szép helyszín, voltak barátok, rokonok, kik ezeknek velük együtt örülhettek.
Nemrégiben beszélgettem Gyenes Szilviával. És előjött egy szó, mely a munkáit kíséri, őt meghatározza. Bájos. Valóban nagyon találó rá ez a szó rá. Ahogyan erre a párosra is ez a legjobban illő szó. Kedvesek, szelídek, olyan könnyen szaladtunk végig a napon.
Jó, hogy változnak a dolgok. Hogy már annyira különbözőek az esküvők. Hogy nem csak szombaton vannak és már nem csak főszezonban. Hogy egyre több részlet az, amiből, amitől az egész valahogy összeáll.
. Majd utána 3 nappal modell páros lettek Schram András workshopján. És végül még az én kamerám elé is bekeveredtek. Ahogyan leültünk beszélgetni gyorsan rájöttünk, hogy van egy közös szerelmünk, a vitorlázás. Már annyiszor írtam róla, nem mesélem újra. Én csak élvezem, míg Gábor versenyszerűen űzi. Egy lemondás miatt rájuk vár egy üres hétvége a nyár közepén 
Azt már tuti meséltem, hogy ebbe belecsöppentem, Csaba gyermekét nevelgetem időnként.
