Ez már történelem. Az első nászriporter TEF 3-as workshopja. Akkor vendégként, workshoprajongóként voltam ott. A jelenlegi összefonódásainkat nézve, az a workshop egy tudatalatti kivetülése volt a jövőnknek. Andi (Creations.hu) adta a ruhát. Én pedig élveztem a csapatmunkát, a gyönyörű párost, a jó helyszíneket.
Lucia és Péter nászriporteres páros voltak, így én nem ismertem őket. Hát sajnáltam, hogy nem lehetettem velük az esküvőjükön. De ne legyek telhetetlen, mert így is kaptam belőlük valamit
Ezer éves történet a ‘miénk’. Majd egy évvel az esküvő előtt indult. Olyan kaotikusan, hogy csodáltam, hogy nem menekültek tőlem messzire. Sőt.
Mikor először bejelentkeztek május 21. volt a tervezett dátumuk. Nálam pedig az egyetlen foglalt májusi dátum. Két hét múlva mikor Timi felhívott, hogy akkor átrakta 28-ra, már az is foglalt volt. Ezután vett egy mély levegőt, megkérdezte melyik nap szabad még, megkért, hogy tartsam addig, míg előről kezdi végighívni a szolgáltatói kört a 3. dátum miatt.
Az, hogy a találkozót olyan helyre raktam, ahol építkezés volt, már csak hab volt a tortán.
Timiék maradtak. Én pedig izgultam. Az időjárásra nem vagyok hatással. Ám mikor a dátum hozzám kötődik, egészen más színezete van. Ráadásul mostanában az égiek osztanak hideget/meleget. Az ő napjuk sem volt izgalmaktól mentes, ám végül összeállt. Szűrt fény a fotózásra, az eső pedig a vacsorára érkezett meg.
Velük ősszel bemelegítettünk. Meghívóhoz fotóztunk egy kicsit. Lilában kezdtük, majd a menyecskével lilában zártunk
Timi nem csak hogy velem maradt, hanem ruhája is a Visualime-ból volt. Azt szeretem a Creations ruhákban, hogy pontosan olyanok, amilyen a menyasszonyom. Timi pedig nem szereti túlbonyolítani a dolgokat. Én szeretem a stílusost, ami a menyasszonyról szól. Így ezt a ruhát nagyon szerettem, nagyon jól lehetett ‘dolgozni’ vele. Valahogy minden olyan könnyen szerethető volt.
A helyszínlistájuk is az én kedvemre alakult ki. Legyen érdekes, olyan, ahol még sosem jártam (vagy legalábbis nem túl sokszor) és szóljon róluk. Az elején volt építészet, utána az ő helyük (Tomi evezett hajdanán), majd útban a templom felé azok a dombok, melyek körülölelték a helyet, ahol esküdtek. Megvolt a szerencse, az éppen akkor, a színes lufik a hídon. Nem panaszkodtam, volt miből válogatni az esti slideshow-hoz.
Az igazság az, hogy nem minden anyag kerül fel a blogra. Amikor besűrűsödnek a slideshow-k, sok idő egy-egy anyag beillesztése is, kimaradnak kisebb esküvők, családi anyagok. És persze sok baráti anyag is van, ami épp csak annyival végzi, hogy átadom.
Így mikor Betti most írt, hogy merre találhatja meg az anyagát, hát fogalmam sem volt. Mivel én sem találtam meg, előszedtem és felraktam. Ha meg felkerült arra gondoltam, be is linkelem, hogy legyen hozzáférésük.
Ami így egy év távlatából is emlékezetes az az, hogy a mosonmagyaróvári helyszín kánaán helyett végül a lagzi helyszínéhez közel kötöttünk ki. Jászberényben. Nem ajánlom senkinek, aki nincs oda kényszerítve. Ugyanis, ha földi halandó vagy, ott nem találsz semmit. Semmit ami vizuálisan sokat dobna az anyagon. Az égiek velünk voltak és olyan apró részletekből végül összeállt, hogy nem panaszkodhattam. Beengedtek a Művelődési Házba, kedvesek voltak a helyi kávézóban, a szomszéd faluban pedig bála művészeti alkotócsoport engedte el magát
Ez lett belőle:
Voltam már egyenruhás esküvőn. De valahogy ez mégis más volt. Azt hiszem a repülésben van valami olyan, amit nem értünk mi földi halandók tisztán, de érezzük, hogy ez különleges lehet. Ferkó gyerekkori álmát valósította meg azzal, hogy vadászrepülő pilóta lett. Ha minden jól megy, lassan már tanítja a pilótákat.
Az ő esküvőjük első megbeszélése is történelem már. Janka barátnővel jött, mert Ferkó akkor már kint dolgozott, tanult. Első pillanattól megragadott a bájos személyisége, a képek pontosan megmutatják, milyen is ő. Ám az ilyen találkozók, ahol nincs ott a vőlegény, mindig nyitva maradnak. Vajon milyen lesz a páros? Milyenek lesznek ők együtt?
Velük kapcsolatban, ha lett is volna Janka után kérdőjelem, nem sokáig tartott volna. A vőlegény olyan email-t írt nekem, amit legszívesebben beollóznék ide. Olyan bizalommal, belsőségesen írt, hogy látatlanban is tudtam, május 7-én a legjobb helyen fogok esküvőzni.
Még valami nagyon fontos, mostantól 720p. Aki szeretné látni, hogy milyenek is a képek valójában, ne felejtsen el feljebb váltani!
Volt egy érdekes pillanat az ő esküvőjük hajnalán. A tábori lelkészük, aki eskette őket, odajött hozzám az aznapi képek slideshowjának vetítése után. Többek között azt mondta, hogy az amivel én fotózok, az nem simán tehetség (bár már annak is örülnék, ha mindig biztos lennék benne, hogy abból kaptam eleget ehhez a hivatáshoz). Hanem egy ajándék, amit Istentől kaptam. Erről sokat írhatnék. Hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. Ám inkább csak simán leírom. Leírom, leginkább magamnak, hogy ezzel is megőrizzem a pillanatot, mikor ott megfogta a kezemet és ezeket a szavakat kiejtette. Az érzést, amit a szavai adtak nem fogom elfelejteni.
Az ő esetükben a külön napos kreatív nem is volt kérdés. Ami az volt, a képek publikációja. A Grippen kikerült az anyagból, ám így gondolom, így is sok-sok nem csak menyasszonyimádónak való kép maradt bent.
Nőként fényképezni ilyen anyagot nem olyan egyértelmű. A férfiak természetes vonzódása a nagyméretű fémtárgyakhoz (autó, vonat, repülő) természetes. Én nem is igazán tudtam mit várhatok. Így aztán magam is meglepődtem, mennyi téma volt, a hangár micsoda kánaán volt nekem. A vőlegény kollégái, akik egy-két képen láthatóak, olyan hangulatot varázsoltak körém a történeteikkel, hogy engem is lenyűgözött. Hazafelé értettem meg igazán, hogy milyen fotózásban volt részem, hogy sokak nagy álma, szinte az ölembe hullott. Mentségemre legyen szólva, ott minden pillanatát úgy élveztem, mintha gyerekkori vágyaim egyikét éltem volna meg
Kicsit furcsa lesz a történet. Ezt a párost azért lett különleges számomra, mert elengedtek. Elengedtek úgy, hogy már megállapodtunk az esküvőjük fotózása kapcsán. A szüleim 40. házassági évfordulóját ünnepeltük azon a hétvégén és édesanyám egy családi 3 napos hosszú hétvégét álmodott meg. Sok-sok programból maradtam ki az elmúlt években, így vettem egy mély levegőt, felhívtam őket, hogy mit szólnának hozzá, ha kolléganőm Meli fotózná az esküvőjüket.
Ez mindig nehéz, hiszen ilyenkor jön a kérdés, hogy ha már egyszer igent mondtam, hogy visszakozhatok egy megbízásból. A történethez annyi tartozik még, hogy amennyiben ez nekik nem lett volna elfogadható, Visegrád környékére ment volna a családom és az esküvő erejéig kiléptem volna a családi hétvégéből.
Lényeg a lényeg, a kreatív fotózásuk lett az én feladatom, Meli lett az esküvőjük fotósa. A kreatívra is eljött velem, így már ismerte a párost a nagy napra és a tőle már megszokott vidám, ötletes képekkel járult hozzá ehhez a slideshowhoz.
Velük nehezebben állt össze a kreatív helyszíne. Ötletelgettünk, ám egyiket sem éreztük olyannak, amelyre azt mondtuk volna, hogy no ez a ti helyszínetek, ez rólatok fog szólni. Az utolsó találkozóról hazafelé azonban kitalálták. Dénes Pannonhalmán végzett. Szerette a helyet, ezer emlékkel kötődött és Francival már régóta készült kirándulni oda.
A címet is helyszín adta. A modern világot olyan fantasztikusan integrálták a régi hagyományok közé, hogy én is csak ámultam. Valahogy Dénesben is megvolt ez a kettősség. A régi világ erkölcsei, az új világ lehetőségeinek kihasználásával. Ez a baba Svájcban fog születni, a munka, a lehetőségek most messzire vitték őket.
Fontos háttérinformáció ezzel a párral kapcsolatban, hogy Néveri Kati (rendszeres blogolvasóim a 20-as évek menyasszonyaként ismerhetik) és Franci ezer éves jó barátnők. Így Kati is velünk tartott, hozta a kellékeit, ötleteit és jókedvét.
Iszonyat hideg volt, metsző széllel és kismama menyasszonnyal. A képek azonban mégis melegséget árasztanak. Ami szerelemből, szeretetből, barátságból táplálkozik.
És még egy kis info. Eldőlt a trónörökös neve. Sok szeretettel várjuk Donátot
Amikor először leültünk a találkozón messziről indultunk. Április esküvőt terveztek, a szezon velük indult számomra. Az első verzió szerint minimál óraszám, a kreatívot inkább nem.
Nagyon érdekes volt a beszélgetés nekem. Ők voltak az a páros, amikor először éreztem, hogy már nem vagyok az a hamvas esküvőfotós. Amikor egy ilyen fotózáshoz kicsit asszimetrikusan viszonyuló páros nem megriaszt, hanem szórakoztat. Melinda olyan menyasszony volt, akiket elsőre kedvelek. Könnyed, tudta, mit vár a képektől, milyen fotóst szeretne, ismerte a képeimet.
Gábor más tészta. Soha nem tudtam, mikor beszélt komolyan, mikor viccelt. A kreatív fotózásról (parkos elképzelése volt róla) nemigen akart hallani.
A találkozó velük igazi példája volt annak, hogy miért is fontos leülni egy párral. Mert pár nap múlva hívtak, hogy megálmodták, milyen kreatívra is vágynak, mi lesz az ami róluk szól majd.
Gábor imádja a fényeket, annak is a mesterséges, legmodernebb verzióját. A lámpák melyekkel az esküvőt dekorálták, illetve a kreatívon használtuk, az ő hobbijának szeretett elemei.
Mókás volt, hogy Gábor sokszor mellettem állva világította a témánkat, a menyasszonyt, állítgattuk a fények színét, fajtáját. Ahhoz képest, hogy úgy indultunk, hogy ez nem az ő világa, az egyik legaktívabb vőlegény lett
Az ő kreatív sorozatuk nem egy hagyományos sorozat, igazi példája annak, hogy mit is jelent, hogy sokkal inkább a pár határozza meg, milyenek lesznek a képek. Én nagyon élveztem, hogy nekik nagyon más igényeik voltak. Azt mesélték, hogy a kreatív megosztotta a közönséget. A legfontosabb azonban megvolt: nekik tetszik.
Ez egy nagyon hosszú történet. A férjem kamaszkorában indult. Sanyit mint gyerekkori barátot örököltem meg. Azt szoktam mondani, ha nőből lenne, a legjobb barátnőim egyike lenne. Ám így megelékszünk azzal, hogy így ‘közösben’ barátkozunk
Ibolyát 11 évvel ezelőtt ismerte meg. 11-én. 2011-et írunk.
Kapcsolatuk több mindenen ment át, mint ami egy átlag házaspárnak kijut. Róluk elmondhatom, együtt fogják leélni az életüket. Az utóbbi években Sanyit rendszeresen piszkáltam, miért nem nősült még meg. Ám idén nyáron ő volt az aki felhozta a témát, majd felgyorsultak az események. Leánykérés, esküvőtervezés. Szembesülés azzal, hogy bár kis esküvőt szerveznek, a feladatok, akadályok száma nem kevesebb. Örömmel hallgattam az esküvő előtti héten a sztorikat, ahogyan a semmi cécó szépen ment át az esküvői lázba.
Mert én úgy gondolom ez így van jól. Mert igenis van súlya annak, mikor két ember kimondja az igent. Örültem, hogy ezt ők is megélték. Olyan jó érzés volt megélni a boldogságukat, a férjemet tanuként látni, a gyerekkeimmel együtt menni egy ilyen bensőséges pillanatra.
Érdekes volt, hogy szinte a leánykérés után Ibolya szépen bevonódott a mi kis esküvői csapatunkba. Rengeteg segítséget kaptunk tőle Andi/Creations kollekciójának fotózásakor, végig az esküvő kiállításon. Ha bírja, mi biztosan nyúzzuk majd még…
A 11-es a kreatívjaink ötlete volt. Kati és Babi már sokszor szerepelt a blogomon, családi, esküvős fotózások alkalmából. Még jönnek is, csak rakjam össze a slideshowjukat
Ez a magyarázat a furi képekre, melyeken a két egyes pohárként, üvegként, villaként jelenik meg, akkor az nem véletlen.
A csendes kis esküvőnek a lagzi nem volt része. Sanyi minden porcikája tiltakozott ellene. Ahogyan nekem és más barátoknak az ellen, hogy este 8-kor hazamenjünk tévét nézni. Így aztán elkezdtünk titokban szervezkedni. Egészen a vacsora végéig nem sejtették, hogy készülünk valamire. Ott már azonban gyanús volt, hogy nem morgok annyit, mint gondolták Meg aztán mikor egyszerre mindenki felpattant, akkor már sejtették, hogy baj van, csak nem ússzák meg.
A vége? Egy jó kis buli, én nagyon élveztem, hogy van időm táncolni, barátokkal vagyok körülvéve és csak nem lett annak az esküvőnek túl korán vége
A videó kép és mozgókép anyagáért csak részben vállalom a felelősséget. Aki érte fogta a kamerát, így aztán lett mindenféle anyag. Az igazat megvallva itt inkább a bulit akartam megélni, mint a fotózást. Mert azért kamera mögött egy kicsit kimarad az ember a dolgokból. Ezt a bulit pedig nem akartam csak utólag érezni
Köszönet a szervezésért a barátoknak (helyszín, szállás, baráti árak elintézésért), a kreatívkodásért Babinak és Katinak, a dj-nek, hogy baráti áron bevállalt bennünket.
Bárki aki megnézi a slideshow-kat egy valamiben biztosan egyetért velem. Ez egy rendkívüli páros.
Olyan világot mutattak, melyet lefotózni már játék volt.
Tél van, január. Kapok egy ajánlatkérést december végefelé, amire elküdtem a szokásos válaszomat. Január 22-i esküvő és mivel nem jelentkeztek pár hétig ezért nagyon meglepett a január 2. hetében a telefon, hogy akkor igen lesz esküvő és igen én fotózom. Egyeztettünk egy gyors találkozót.
Az igazi meglepetések itt kezdődtek. Az első, hogy bár sietve szerveződött, ám igazi nagy lagzi tervei rajzolódtak ki. Bár a fotózással kapcsolatban nem voltak pontos irányvonalaik, az esküvő egyéb részleteiben tele voltak határozott, egyedi ötletekkel. Az ötletelésből a kisfiukat Artúrt sem hagyták ki. Főszereplője az esküvői anyagnak. Nem lehetett nem imádni ahogyan kalapban, frakkban biztosította a folyamatos témát
Szeretem tudni, hogyan talál meg egy páros, milyen utat jártak be míg eljutottak hozzám, míg meghozzák a döntést, hogy én legyek az esküvői fotósuk.
Az ő verziójuktól finoman lefejeltem az asztalt. Egy kedves kolléga ajánlott, aki vendégként ott volt az esküvőn. Ami még nem lenne rendkívüli dolog. Ám Joki úgy kért ajánlatot, hogy az oldalamból a telefonszámomat nézte csak meg. Úgy hozták meg a döntést, hogy én leszek a fotós, hogy meg sem nézték a képeimet. Ez igazából nem számomra dícséret. Hanem arról szól, hogy ők a számukra fontos emberekben hogyan tudnak bízni.
Finoman megfenyegettem őket, hogy hazamenve nézzék meg az oldalam, mert van az úgy, hogy levágom a menyasszony fejét
Nem mindenkinek vagyok én az esküvői fotósa. Nem mindenki szereti, ha ennyit beszél a fotósa. Nem mindenki szereti, ha olyan képek készülnek, amelyek mondanivalója nem mindig egyértelmű. Néha egy kép azért marad benne a válogatásban, mert számomra hangulatos, de nem biztos, hogy sokakat megszólít.
Velük kapcsolatban nem voltak félelmeim. A találkozó annyira jó hangulatú volt, hogy nagyon reménykedtem benne, hogyha megnézik a képeim, még mindig úgy gondolják, jó döntés voltam.
Joki állítja, hogy a találkozó után megnézte az oldalam, de visszanézve ez már igazából lényegtelen. Mert az ő képeik egy nagyon jó sorozat lett. Hogy miért állítom ezt ilyen biztosan? Mert ott aznap vetítettük a képeiket. A közönség tapsolt, nevetett a slideshow vetítés alatt, ők pedig boldogok voltak. És ennél egyértelműbb visszajelzés kevés van.
Ám a siker itt nem csak az én érdemem volt. Ez azon ritka esküvő volt, melyre társam, Fekete Csaba elkísért. Idén eddig az egyetlen, ahol együtt dolgozhattunk. A menyasszony rokonságából, barátaiból sokan nem beszéltek magyarul. Ez Csabának hazai pálya volt. A készülődés a nyelvek kellemes keveredésében zajlott, én sajnos a 3-ból csak kettőt beszéltem.
Most ennyi hónap elteltével már nem emlékeszem, hogy mely képeket fotóztam én, melyeket Csaba. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha csapatban játszom majd ezt a játékot. Pedig annyira jó, kár, hogy ezt nem játszhatom gyakrabban. De ne legyek telhetetlen, mert már nem vagyok egyedül, még ha az esküvőkön ez nem is mindig tűnik így
Anna, Joki, ha kikeveredek a szezonból még találkozunk
Ahogy néztem a slideshow-t nem is tudom mit éreztem. Talán leginkább azt, hogy ezt nem tudtuk úgy megörökíteni, mint ahogyan én ezt láttam. Sajnos a napfényes részt nem értük el, talán ez lehetett az oka. Ez az ami élőben még szebb volt, még varázslatosabb. Mindenesetre ami van az is úgy gondolom, hogy bőven megér egy bejegyzést.
Ennek a dekorációnak van egy nagyon szép háttere is.
Szilvia és Anna között egy olyan kapcsolat alakult ki, ami reménykedem benne, hogy egyre gyakoribb az esküvő dekor megálmodója és a menyasszonyok között. Hangulatokról, érzésekről beszélgetve találták ki, mi is lesz az ő világuk. Anna szabad kezet és bőséges inspirációt adott Szilviának.
Együtt örültünk annak a csodás hangulatnak, amit odavarázsolt nekünk. Én már nem voltam ott hajnalban, amikor Anna körbejárta az asztalokat azután, hogy a vendégek elmentek. Megnézve minden egyes asztalt, befogadta azt amivel az ő esküvőjét olyan egyedivé varázsolta Szilvia…
Ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor Szilvia és férje velünk töltötték az estét, egy asztalnál örülhettünk ennek a hangulatnak. Furcsa volt látni, hogy nem ujjongó örömmel fogadta azt, ahogyan az emberek elárasztották a termet, csodálva amit alkotott. Azt mesélte, hogy számára új dolog volt megélni, ahogyan szétesett a világ melyet oly gondosan összerakott. Tele lett színnel, hangokkal, új formákkal megbontva azt az egységet, melyet megálmodott. Soha nem gondoltam volna korábban, hogy ilyen van. Ám visszagondolva valóban a belépés pillanatában mutatja legszebb, legteljesebb arcát a terem és minden amit odaálmodtak…
Hadd meséljek egy igazi szőke nős történetet.
Beával és Danival a 2010-es esküvő kiállításon ismerkedtem meg, ahova úgy jöttek, hogy már ‘kiválasztottak’. Holtszezon révén, nem kapkodtunk, novemberben leültünk, hogy átbeszéljük esküvőjük részleteit.
Már beszélgetünk egy ideje, mikor rákérdezek (az első és a második találkozó közti nagy idő miatt tuti másodszor), hogy mivel is foglalkoznak. Mire Dani édesen mosolyogva közli, hogy amellett, hogy mérnökként dolgozik, bizony esküvőfotós is.
No azt az arcot, amit én erre vághattam, azt kellett volna lefotózni. Nincs az a rutin, ami egy ilyen feladat hallatán elég lenne. A pánik hirtelen engem is megtalált. Hálás voltam, hogy csak röviddel az esküvő előtt jutott el a tudatomig ez az info, így sokáig nem agyalhattam rajta.
Ez volt az eleje.
Ezt fejeljük meg azzal, hogy sötétben kezdtünk egy kellemesen sötét szobában. Januárban ugyanis délután 4-kor már sötét van. Folytattuk ezt egy röpke 10 perces szertartással (bent nem volt hideg, nem tudom, hova sietett az anyakönyvezető) egy szintén kellemesen sötét nagy teremben.
Ám miért emlékezem még is úgy, hogy jó volt? Miért nem az aggódásom maradt meg erről az esküvőről?
Mert Bea és Dani nagyon boldogok a képekkel. Ez pedig felülír mindent.
Persze az is segített, hogy egy nagyon jó kis kreatívot fotóztunk a téli, hideg, nappali, nekem olyan nagyon tetsző fényekben…
Ebbe a kreatívba Meli kolléganőm szintén beszállt, az ő képei az anyagba keverve, csapathoz illően
Meg aztán mikor egyszerre mindenki felpattant, akkor már sejtették, hogy baj van, csak nem ússzák meg.
