Ajánlatkérés. Foglalt vagyok. Ajánlok kollégákat magam helyett.
Eddig semmi rendkívüli. Ám ezek után felhívnak, hogy beszélgessünk, találkozzunk, mert valahogyan mégis szeretnék, ha én fotóznám őket.
Így négyesben Szegfi Robi kollégámmal együtt ültünk le ezzel a párossal. Sosem lehet tudni, hogy mi vár egy találkozón. Milyen is lesz a páros.
Gyarló vagyok. Írigy. Írigy voltam a kollégámra, hogy őket nem én fotózom az esküvőjük napján. Lehet, hogy ezt így nem kellene bevallanom, de ahogy ott ültünk, én ezt meg is mondtam Robinak. Niki álomszép, csupa mosoly, Peti izgalmas, érdekes, tiszta arcú vőlegény. Nagyon nyitott, őszinte fiú, ritkán látom a vőlegényeket így megnyílni. Ami mégis a legszebb, a szerelem vibrálása köztük. Tudom, hogy minden párosom szeret, tudom, hogy ezt már ezerszer leírtam. Talán itt azért volt kézzelfoghatóbb, mert Peti szakmájából adódóan nem volt a kamera előtt zavarban.
Ez adta a kreatív elejének ötletét. Menjünk egy filmstudióba. Nem igazán szeretek studióban fotózni. Sterilnek érzem, kevés benne a változatosság. Ám itt egy olyan kollégával dolgozhattam, hogy még a studiót is tudtam imádni. Végy egy fővilágosítót, aki megkérdezi mit szeretnél. Annyit tudok studióról, hogy finoman eljátszam a profit, megmondjam milyen fényeket kérek. Ám nő vagyok, nem kicsit kíváncsi. Így azt mondtam, rakjon össze bármit, amit lehet majd variálni. A kolléga körülöttem járkálva, nézegetve az lcd-t olyan szinten hangolta finomra a világítást, hogy én mint egy gyerek úgy éreztem magam. Beszabadultam egy játszóházba, ahol nekem találták ki a dolgokat 
Niki több szinten is kapcsolódott hozzánk. A ruhája a Visualime-ból Andinál készült. Azért volt számomra különösen kedves, mert Andi esküvőjét sajnos nem én fotóztam (nem ismertük még egymást). És ez a ruha nagyon hasonló volt az ő akkori ruhájához.
Vegyünk egy telefonhívást áprilisra. Májusi esküvő. Egy vagány pasi hang, tudja mit akar. Májusra már száz éve nem volt szabad időpont. Ám Gábort ez sem kedvetlenítette el. Megoldást keresett, Anikóval láttak egy tavalyi sorozatom, ilyet kerestek, üljünk le. Ahhoz képest, hogy a naptár alapján esélytelen volt a közös halmazt megtalálni a végén rendesen átestünk a ló túloldalára.
Melinda fotózta az esküvőjüket (nagyon jó képeik lettek . Majd utána 3 nappal modell páros lettek Schram András workshopján. És végül még az én kamerám elé is bekeveredtek. Ahogyan leültünk beszélgetni gyorsan rájöttünk, hogy van egy közös szerelmünk, a vitorlázás. Már annyiszor írtam róla, nem mesélem újra. Én csak élvezem, míg Gábor versenyszerűen űzi. Egy lemondás miatt rájuk vár egy üres hétvége a nyár közepén
4 nap tengeren, egy fotózás egy forró délutánon. Évek óta járjuk a dalmát partokat. Mindig egy városra mondtam, hogy ez lesz az, ahol én még fotózni fogok. Nem ez a kedvencem, ha nyaralós szemmel nézem. Ám Sibenik a kedvenc, ha fotós szemmel teszem. Ők pedig rám bízták magukat, mentünk ahova mondtam.
Sokat fotóztam már vitorláson is. Ám itt, ahogy a tengert szelte a hajó, ez más volt. Nagyobb a szél, nagyobb a tér, nagyobb a hajó. Megalomániás vagyok? Nem csak ezt az érzést imádom. Ha pedig ezt egy ilyen párossal, barátokkal, családdal is megoszthatom, hát az csoda élmény marad számomra is. Mókás volt olyanokat kiabálni, hogy merre menjünk, merről kérem a napot a menyasszonyra
Sokszor elgondolkodom, mi jöhet még, mit hoz még nekem ez a fotózás. Hiszen úgy teljesülnek a vágyaim, mintha valaki azt nézné, mit tudok még kitalálni, ha mindet kipipálja
Már egy éve, hogy ez a történet íródott. Miért vettem elő most? Mert ismét Amerika van műsoron A csúszások ideje van, ezért a jelenlegi utam képeit még ne keressétek.
Így most jöjjön egy mese régről, mert nem akarom, hogy eltűnjön és ez a blog ugye mostanra az én emlékeim őrzője is…
Ezt a lányt Néveri Kati esküvőjén hallottam először énekelni. Amikor esküvőn dolgozom nem mindig tudok megállni, átélni a pillanatokat, pláne egy polgárin, ami rendre rövid és pergő, nehéz fotós feladat. Ám itt eljutott az agyamig, hogy valami olyat hallok, ami nem hétköznapi.
Velem egy asztalnál ült a vacsoránál. Emlékszem a tiszta szépségére.
Legközelebb pedig Manhattanben láttam újra ezt tiszta arcot, hallottam újra varázslatos hangját. Hogy éppen akkor, mikor New Yorkban voltam egy hetet, volt az első kinti koncertje – soroljuk az én csoda ‘véletlenjeimhez’. Kriszta (La Memoire) kint volt velem együtt, napok óta nem volt jól, ám erőt vett magán, udvarias volt, eljött velem, mert érezte ez fontos. Ami ott ért bennünket őt meggyógyította, csodálatos két órában volt részünk. Egy hangulatos kis étteremben egy magyar lányra lehettünk nagyon büszkék. Olyan élményt ajándékozott nekünk, melyet bármikor felidézek úgy érzem, lebegek. Tiszta öröm, büszkeség, áhítat.
Az a kivételes eset van, hogy ez a slideshow most egy olyan egyveleg, mely még soha nem volt nálam. Én fotóztam, Kriszta videózott, nem túl logikus módon én raktam össze. Ám az igazi különlegessége a zene.
Niki énekel.
Ha meghallgatjátok, megnézitek, érteni fogjátok, miről is írtam.
Sokadik TEF-en (Tudatos Esküvői Fotográfus) voltam ott. Már írtam az előzőekről párszor. Lehet, hogy vissza kellene néznem, hogy ne ismételjem magam 
Azt már tuti meséltem, hogy ebbe belecsöppentem, Csaba gyermekét nevelgetem időnként.
Mindig próbálom meggyőzni magam, hogy van értelme, hogy tudok olyat mondani, ami hasznos lehet, valami ami pluszt ad, valami, amiért úgy érzik a hallgatók: megérte eljönni.
Amit viszonylag biztosra tudunk szervezni, az a vizuális élmény. Nagyon jó párosaink voltak most. Furcsa szituáció: egyik sem az én párosom. Úgyhogy számomra mélyvíz volt a javából: ismeretlen helyszínek, nászriporteres, ám számomra csak képről ismert párosok. Hazudnék, ha azt mondanám, ez a mélyvíz hatalmas gondot okozott. Lehet, hogy mélyvíz, de nem volt hideg és nem hullámzott Ha valamiben nagyon egyezünk Csabával, akkor az a párok. Aki neki tetszik, azt tutira imádni fogom én is. A helyszín is valami hasonló volt. Új, de azért úgy válogattuk, hogy igen nagy kedvvel menjünk oda.
Jól mondta Csaba, a kreatív fotózás egy illúzió. Egy hostelből, egy romkocsmából és egy irodai lépcsőházból épített illuzió, melynek kötőerejét a párosaink adták.
Nem ragozom túl.
Tefesek, reméljük ti is élveztétek az elmúlt két napot, mert mi tele vagyunk ötlettel, hogyan folytassuk! November 3-át ne felejtsétek!
Ja igen és az egyik kedvencünk (igazi összeállás eredménye: a fotó, az utómunka és egy nagy adag szerencse):
:
Köszönet a helyszínekért az Instantnak és a Continental Travel-nek.
Már van egy ideje, hogy őt fotóztam. Most, hogy leültem újra megnézni, szinte úgy éreztem mintha csak most lett volna.
Amióta rájöttem, ráéreztem hogyan szeretem a csajokat fotózni rengeteg örömet lelek benne. Imádom az aznapot, látni mi lesz vele utómunka során, amikor összeáll egy slideshow. Már nem kell nézzem a képeket egyenként, tökélesek-e. Egyben adják át, azt ahogyan én látom, itt ezen a napon Alizt.
Ő annyi nőhöz hasonlóan szintén keresgéli önmagát, változik, egyre tudatosabb, ám a kezdetén van még ennek. Nem mélyről jön. Csak valahonnan és tart valahová. Ezen az úton egy kicsit mellészegődtem, élveztem a társaságát, forgattam, beszélgettem vele. Olyan törékeny tünemény, tele játékkal, elmélázó pillanatokkal. Pont olyan mint ami egykor volt. Egy picit balerina, egy picit táncos, egy kislány-művész-nő egyveleg.
Szerettem vele lenni, olyan a lány, mint a bárányfelhők közötti tavaszi napsütés, elő-előbukkan.
Róla még szerintem hallotok majd, látjátok majd. A mi vonalaink időnkét párhuzamossá fognak csúszni, ahogyan tették ezt ezen a délutánon.
Általában az esküvő az, amelynek történései megragadnak bennem, határozzák meg, milyen emlékeim lesznek egy párról. Ám velük olyan kreatívot terveztem, melyet kivételesen még jobban vártam, mint az esküvőt magát. Pedig valahogy általában úgy vagyok, hogy épp amelyik résznél vagyunk, azt szeretem.
Azért mesélek egy kicsit a szombatról is. Június végén járunk. Viharos szélben. Ami szél a Duna felett még nagyobb erőre kapott. Tudom, hogy az elemekkel együtt kell élnünk, alkalmazkodnunk, ám ez egy kicsit túllépte azt, amit úgy egy nyári napon szeretünk. Végül csak összejött a hajó tetején a szertartás és örültem, hogy nem videós vagyok, akinek a mikrofonján át süvít a szél. Nekem csak mókás frizurákat fésült
A szabály, hogy a párról kell szóljon a kreatív náluk olyan élesen kirajzolódott, hogy öröm volt nézni.
Egy jó héttel az esküvő előtt kezdtek borulni a dolgok. Az Ecseri reggel nem tetszett Dórinak, a Fradi pályára nem volt bejutás. Amikor elkezdtük esetleges második verziókról beszélgetni úgy elkenődtem, mind olyan színtelen, szagtalan volt. Ők is érezték, a sok gyötrődés után, mikor végül az eredeti koncepció összeállt, mit is jelent. Ám a vőlegény sms-e mégis meglepett. Az esetek nagyobb többségéban a menyasszonnyal tartom a kapcsolatot. Ám Zsolti külön írt nekem sms-t, amikor összejött a Fradi pálya, hogy ez milyen sokat jelent neki.
Mivel édesapám foci edző volt sok éven át, ezért nem ért váratlanul a csapat iránti rajongás. Nem mondom, hogy értem, de már megtanultam elfogadni
Jó nagy kiszúrás magammal 3 slideshow-t csinálni egy esküvőből, de sehogyan nem fért a két kreatív vizuálisan össze. Új volt, hogy ennyire külön választottuk, volt menyasszonyi és volt vőlegényi fotózásunk. Így a végére érve meg már csak nem erőszakolom össze 
Ez pedig egy édes meglepi a kreatív esküvőszigetes csajoktól:
Nem is igazán értettem a vidám meleg színek között mit keres egy szépséges lila csokor. Le is fotóztam, ahogyan ott eltévedve ült egy széken. Amikor leültem az asztalomhoz, akkor szóltak, hogy ez szerintük rám vár. Nagyon nőből vagyok. Egy ilyen úgy meg tud lepni, olyan jól tud esni, tisztára elérzékenyülök. Köszi csajok!!!
Nem szoktam azon témázni, hogy messzire kell egy fotósorozatért utazni. Ha valami fáraszt az a monotonitás, így a változatosság velejárója az utazás is. Ám mikor elkezdtem az időt számolni, amellyel egy pécsi fotózás együtt jár, elkezdtem alkudozni.
Valahogy úgy számolom, hogy egy-egy arányig jó vagyok. Egy 12 órás esküvőért utazok 12 órát. Ám itt ha oda-vissza nézzük, a két órás fotózásért utaztam 5-t. Így első körben a pécsi kollégákat javasoltam Kingának, hogy nézzék meg. Ám ő ragaszkodott hozzám. És van az a ragaszkodás, ami felülírja az észérveimet
Pécsett ezer éve jártam utoljára. Egy évig gimnázium után ott tanultam. Csodálatos év volt, a gyötrelmes kamaszkor utáni első felszabadult évem. Ráadásul angolul és gépírni is megtanultam rendesen. (Bár mostanában az emailjeim megválaszolásában már ez sem segít.)
Emlékeimben egy csodaszép város volt, hangulattal. Amire rá kellett jönnöm, hogy alig emlékszem már rá, tele volt épületekkel, melyekre egyáltalán nem is rémlettek. Rengeteget fejlődött, változott, tehát az illúzió, hogy visszatérek az emlékeim közé gyorsan szertefoszlott. De ezen nem sokáig bánkódtam, hanem élveztem, hogy új környezetben vagyok, új területekre tévedhettem, új párossal ismerkedem.
Kinga a Telenornál dolgozik, ez ad magyarázatot a képre a sorozat végefelé. (Bár azt mondják a jó képet soha nem kell magyarázni.) Azt még jól vette, mikor azt mondtam, másszon fel a munkahelyi ablakba. Ám amikor azt mondtam, hogy a munkahely előtti szökőkútba is be kell mászni, először szerintem azt hitte nem gondolom komolyan. Aztán megfenyegettem, hogy nem azért jöttem el idáig, hogy ezt kihagyjam
Megérte 5 órát utazni? Hazafelé hatalmas viharban vezetni? Szökőkútba bekényszeríteni a menyasszonyt?
Nekem meg.
Ezen az esküvőn kicsit megállt nekem az idő. Az első pillanatban. Amikor megérkeztem, Rita azzal fogadott, hogy már nagyon várt. És ez nem egy udvarias frázis volt részéről. Ezt a napot velük nagyon szorosan töltöttem együtt. Nem írt nekem sokszor az esküvő előtt, ám amikor írt, olyat írt, ami felett mindig megálltam.
A címet a kreatív helyszíne és az érzéseim adták. A Kékkő várában épp kiállítás volt a mesék világát varázsolva oda. Bár a hely neve szerintem már önmagában meseszerű.
Ám ami miatt olyan meseszerűnek éreztem az ottlétemet az inkább maga az esküvő volt. A vendégvárás hosszabb volt, így volt egy kis időnk beszélgetni. Így már nem ért annyira váratlanul, hogy a templom úgy tele volt, hogy volt aki állva nézte végig az esküvőt. Pedig Varbo egy 400 fős kis falu. Ám hónapok óta nem volt esküvő. Így majdnem szószerint mindenki eljött. És énekelt. És imádkozott.
Ahogyan Tamást néztem, miközben az esküje alatt elsírta magát tényleg megállt az idő. Azt éreztem, hogy ez egy újabb fontos pillanat mindannyiunk számára, akik ott voltunk. Mint annak idején az indiai, vagy dél-afrikai esküvőkön olyan erősen éreztem. Gyakorlatilag esélytelen, hogy én akkor ott abban az időben ott legyek. És mégis megtörténik úgy, hogy áthat: ez nem véletlen.
Kicsit sajnálom most, hogy csak képek vannak, mert Rita hanglejtése, rendkívül bájos tájszólása is valahogy hozzátartozik. Kevés embernek emlékszem úgy a hangjára, mint az övére. És azt sem tudom, hogy mennyire jön át a képeken, hogy ők milyen tiszta emberek. Nem tudom, hogy azért mert más ország, vagy mert hisznek, vagy csak egyszerűen ilyenek. De ők tisztán és teljes szívvel szeretnek mindenkit. Legyen az más, idegen, vagy közeli rokon.
Gondolkodtam rajta, hogy leírjam-e az egyik legbensőségesebb pillanatot, amit velük éltem meg. De ez a blog már régen elveszítette a hivatalos jellegét, már régóta az érzésekről szól, úgyhogy szerintem Rita sem bánja, ha ezt elmesélem.
Amikor eljöttem elsírta magát. Sírt, mert boldog volt. Sírt, mert úgy érezte ajándékot kapott, sírt, mert elváltunk. Nem tudom, hogy mennyire tudom ezt úgy leírni, hogy érteni, érezni lehessen ezt a mozzanatot. Én éreztem és azóta is érzem azoknak a pillanatoknak a súlyát.
Végy egy menyasszonyt, aki bízik benned. Annyira, hogy megnézi, ki az akivel a bemutatóteremben ‘együtt lakunk’. És bízz meg benne is. Akkor ilyen csodák történnek meg veled is, mint Erikával és Péterrel.
Még nekem sem árulták el, hogy mire készülnek. Így aztán engem is pontosan úgy megdöbbentett Erika átváltozása, mint Pétert. Andival a cipőtől a sminkink mindent egy olyan sajátos egésszé álmodtak, ami egyedi volt, hozzá illő, inspiráló.
A cipő, a kék szalag, a piros körömlakk, a hullámok a hajában mind-mind apró részletenként alakították őt egy varázslatos menyasszonnyá.
Hadd meséljek el egy apró mozzanatot az esküvőjükből, mely azt hiszem mindent elárul arról, hogy milyen páros is ők ketten. A vendégek között volt a tánctanár, aki jó barát is. Így aztán profi koreográfiát tanultak, egy nagyon szép zenére. Melyet elfelejtettek nekik elhozni. Nos, aki valaha már tanult koreográfiát, az pontosan tudja, hogy amennyiben elcsúszol a zenében, szétesik az egész. Ez volt az a pont, ahol a menyasszony kiborul, akkor nem csodálkozom. Ám Erika bájosan elmosolyodott, megkérdezte a zenekart, hogy el tudják-e játszani. Táncoltak egy gyönyörűt, mosolyogtak végig, csodaszépen sikerült. Ilyenek voltak ők. A dolgok jó oldalát nézték. Egymásra figyeltek, másiknak örülve, mélyen szeretve élték meg az esküvőjüket.
Menyasszony mint királylány elsőre nem tűnik annyira érdekesnek. Ám Mariann nem simán csak egy nagy szoknyával álmodta a királylányságát. Számára ez egy igazi álom volt. Pont mint a Disney filmekben. Volt tehát nagy szoknya, fátyol, tiara, kék lámpák alatt táncolt keringő. Kastély a kreatívfotózáshoz.
A fehér lovat egy limuzin helyettesítette, ám a herceg valós volt, magas, jóképű, imádta a menyasszonyt
Ez a szerep egy harminc fölötti menyasszonynak már lehet, hogy nem állna jól. De Mariann egy fiatal-édes-kedves-mosolygós-királylányos menyasszony volt. Néha olyan kislányos volt, hogy simán láttam benne a Disney főhősnőjét…
Én már nem igazán emlékszem, de Mariann ahogyan végignézte a képeket sorolta, melyik filmrészleteket látja. Boldog volt = én is.
