Értelmetlen a cím?
Elmagyarázom. Szilvi és Domi májusi esküvőjén nem leszek ott végig. Ezért abban maradtunk, hogy eljegyzési fotókat is szeretnének. Ha kétszer fotózunk, nagyobb az esély a jó időre, hogy biztosan meglesznek azok a képeik, amiért engem választottak.
Egy másik történet úgy adta, hogy volt egy szabad napom Prágában. Amikor felhívtam őket, hogy mit szólnának hozzá, hogy ott fotózzuk a sorozatot, már foglalták is a szállást. Ám az időjárás nem kedvezett nekünk. Minden fórumon esőt mondtak, a teljes régióra. Budaörsnél felhívtak, hogy biztos vagyok ebben? Én mondtam, hogy jöjjenek csak nyugodtan. 5 óra utazás zuhogó esőben azonban engem is elbizonytalanított. Vízszintes eső, semmi fény, semmi szín.
Sokszor elgondolkodom rajta, hogy vajon meg tudok-e felelelni ezeknek az elvárásoknak? Valóban képes leszek olyan képeket készíteni, amire vágynak? Ezek a kérdések nem csak velük kapcsolatban jönnek fel.
Nem sajnálják, az időt, a pénzt, az energiát. Jönnek, megállnak előttem és akkor és ott nekem meg kell mutatnom azt, amit ők éreznek.
Szilvi és Domi esetében ez a körülmények miatt még erősebben kirajzolódott. Több száz kilométert utaznak, csak a fényképekért. Az, hogy másnap nem esett az eső azt hiszem szinte sorszerű volt. Egyszerűen ez nekik járt. Én meg csak elmerültem bennük. Sétáltunk, beszélgettünk, kattogtattam, jól éreztem magam. Élveztem minden pillanatát annak, ahogyan ők egymást szeretik. Mert az a képeket nézve nem is kérdés.
A lenti képet, hogy velük csináltam meg szintén sorszerű. Valahogy úgy érzeztem ott, ez vagyok én. Egy tükör, ami megmutatja mások érzelmeit.
A zene is az egyik kedvencem. Szomorúnak tűnhet, de számomra kedves.
Szilvi, Domi, és sok más kedves kamerám elé kerülő alany. Köszönöm a bizalmat!
