… és először esküvőn.
Velük egy nagyon emlékezetetes szerelmes sorozattal kezdtük.
Amit csak azért fotóztunk, mert ők ketten annyira szeretik egymást.
Aztán egy kombinált fotózás jött, workshop modellek és a kreatív fotózásuk keverékével. Workshopon modellkedni nem egyszerű. Egész nap helyszíneket váltva, pózokat kitartva, mindezt persze természetesen – hát elsőre sem hangzik egyszerűnek. Annamari megedződött Imi két szenvedélyének metszésében a fotózás és ő maga. Imitől pedig parancsnokként nem is vártam mást, mint hogy a kamerával játszva, Annamarira végig odafigyelje lazán végigcsinálja a napot
Majd végül az esküvő.
Aminek a szervezését szerencsére nálam kezdték.
Ők ragaszkodtak a májushoz, nekem meg már nem volt szabad szombatom.
Így lett 27-e az ő dátumuk.
Velük esküvőzni már szinte családias volt, ahogyan Imi is felkonferálta a slideshowkat. Már szinte házi fotósnak számítottam.
Ők egy nagyon könnyű páros voltak. A nő igazi nő, a férfi pedig olyan, amit többnyire filmen látunk csak. Az első alkalommal mikor fotóztam őket, szinte megdöbbentett a köztük tapintható vonzás. A workshopon nagyon élveztem, az esküvőjükön, pedig már el is vártam tőlük
Őket most messzire sodorta az élet. Egy kontinenssel nyugatra kerültek. Mivel a családban most nemrég voltam egy másik esküvőn ezért esélyük sincs eltűnni örökre, bármilyen messze is vannak: lesz még folytatás
Sokat fordult az életem mostanra. Régen az ilyen hangulatú estékből nem volt hiányom. Mára luxussá váltak, különösen így a szezonban. De a Néveri lányok szerencsére nem adják fel. Fixálták a dátumot, kitaláltak Tündivel egy tematikát, miért is lenne másként egy sima baráti vacsorán.
Most ahogy itt ülök, azon gondolokodom, hogy mit is írjak erről az estéről.
Írjam le, hogy pár éve ezeket az embereket még nem is ismertem, ma pedig meghatározóak az életemben? Ahányan, annyi féleképpen kerültek hozzám közel. A közös pont természetesen a fotózás.
Többnyire apró metszések, melyek azután erőteljes párhuzamos vonalakká húzódtak.
Egyet közülük, Tündit elmesélem. Ő az egyetlen, akinek esküvőhöz igazából köze nincs. Pár éve volt még arra időm, hogy a webstatisztikámat böngésztem, mikor egy napra kiemelten sok találat jött, egy oldalról, melyről még sosem hallottam. ízbolygó
Akkor megtudtam, hogy léteznek gasztro blogok.
Tündinek tetszettek a képeim írt rólam. Én pedig neki. …………..évek………….. Most meg a konyhámban főzött és mosogatott.
Igazi csajos estének indult. Néveri lányok (állandó blogszereplők), ízbolygó Tündi, creations Andi, la memoire Kriszta, visualime Meli, bájos Gyenes Szilvi.
Ahogy aztán karrierista kreatív csajokhoz méltóan utolsó pillanatban elfogytunk. Meli nyaralt, Andi, Szilvi túlvállalta magát, Krisztának túlsűrűsödtek a programjai. Így feladtuk az eredeti koncepciót aki közel volt (szomszédok) áthívtuk őket enni. Mert hogy az est fő attrakciója az ételsor volt, mely hosszúságában és mennyiségében is igen gazdag volt. Csajok mentségére legyen szólva az utolsó pillanatban csak egészen jól összejöttünk.
A menüsor leírása (olyan extra, hogy már érdekes) szerintem Tünditől, mert egy csomó dolognak 3x megkérdeztem a nevét és akkor sem tudtam megjegyezni. Ugye azt nem kell mondanom, hogy én inkább a fényképezőt fogtam, mint a fakanalat. De nem volt lelkiismeretfurdalásom. Olyan profik forgolódtak körülöttem, hogy szerintem ilyet még nem látott a konyhám
Ahogy átnéztem a videót, rá kellett jönnöm, hogy a főszakácsokat videóztam csak le, meg azt a sok baromságot, amin épp a szemem megakadt.
Hát így legyen ez az anyag köszönet nekik a szervezésért és hogy igen jól tartottak bennünket
Van valami meseszerű a 21-es számban. Lehet, hogy azért, mert két igazi meseszám szorzata, de az biztos, hogy van benne valami plusz.
Az idei szezonban Katáék voltak az első foglalásom. Ami valahogyan előrevetítette a velük való dolgokat. Sok mindenben lettek elsők. A köztünk váltott emailek számában egyértelműen. A foglalás és az első találkozás közti idő hosszában (Szentgotthárd nincs a szomszédban). Az oldalamon szerintem elsőként olvassa el a dolgokat.
Kata nagyon sok dologban figyelt a véleményemre. Még a ruhaválasztásba is belecsúsztam. Ami nagyon jó érzés volt. Igen messziről, szinte ismeretlenül olyan dolgokat osztott meg velem, hogy mire először leültünk szerintem már ismertük egymást.
Robi nem tudom, hogy viselhette, hogy még nem is látott, de már nyakig benne voltam az életükben
Sokat gondolkodtam róla, hogy mit is írjak le róluk. Mi az amit el kellene mesélnem. De nem tudom igazán jól összefoglalni, ahogy szoktam, kiemelve érzéseket, pontokat. Valahogyan annyi kis apróság nagy mennyisége adta azt, hogy mégis olyan pár lettek, akik meghatározóak a szezonban. Azt a bizalmat, ragaszkodást nem lehet lehet elmesélni, amellyel felém voltak. Voltak pillanatok, amikor olyan érzésem volt, mint szülőként. Nem csak azért mert fiatalok. Hanem azért is, mert annyira rám bízták magukat.
Tényleg csak sorolni tudnám azokat a finom momentumokat, melytől ez a kötődés kialakult. A sok emailt, az őszinteséget, a vidéki vendéglátás önzetlenségét, a közös fényképet (ahogyan Kata megkért rá), a görög táncot, a beszélgetéseket, az extra hosszú fátylat, a kerítésen átmászást, a meglepit. Nem hiszem, hogy izgalmas lenne leírva. De megélni az volt.
Néha olyan egyszerűek a dolgok.
Mint velük.
Ezer éve eldöntötték, pénteki esküvőt szerveznek. Mert ők nem vágytak nagy lagzira. Más volt, amit ők akartak. Vagy legalábbis az arányok mások voltak.
Így egyedire szervezték az esküvőjüket.
Nem volt tánc, nem volt lagzi. De volt hosszú fotózás, egyedi ruha, csodaszép virágok, szép helyszín, voltak barátok, rokonok, kik ezeknek velük együtt örülhettek.
Nemrégiben beszélgettem Gyenes Szilviával. És előjött egy szó, mely a munkáit kíséri, őt meghatározza. Bájos. Valóban nagyon találó rá ez a szó rá. Ahogyan erre a párosra is ez a legjobban illő szó. Kedvesek, szelídek, olyan könnyen szaladtunk végig a napon.
Jó, hogy változnak a dolgok. Hogy már annyira különbözőek az esküvők. Hogy nem csak szombaton vannak és már nem csak főszezonban. Hogy egyre több részlet az, amiből, amitől az egész valahogy összeáll.
Hétfő van.
Hisztis vagyok.
Nálam nem szokott hétfő lenni.
És remélem ritkán szoktam hisztis lenni.
A számítástechnika kifogott rajtam (bajlódok 2 slideshowval).
Az eső elmosott egy fotózást. esküvői kreatív, nem biztos, hogy bepótolható
El kellett mennem bevásárolni.
Aztán valahogy újra megnéztem egy nemrég elkészült anyagot.
És jókedvem lett.
Úgyhogy ezt így hétfőn este megosztom veletek:
Hogy hogyan készült? Sok-sok meghatározó élmény kellett hozzá.
1 találkozás Krisztával, aki megálmodta, hogy Amerikába menjünk konferenciára.
Ott az érzés, hogy mi itthon tudunk olyat álmodni-megvalósítani, ami kint is ritka.
1 találkozás Szilviával, aki olyat varázsol virágból, anyagokból, fényekből, melyet kevesen képesek.
Az, hogy kerek egész lett ez a világ, mely egy délutánra, magunk örömére készült sokak érdeme.
Edina, akit már jól ismerhettek az oldalamról. Dideregve, olyan mosollyal, mintha százágra sütne a nap.
Andi, akinek a ruhát és a sok mosolyt köszönhetjük.
Szilvia segítői, a vendégkönyv készítője, aktív építő Andi. Barátok, akik csak benéztek, így lett csoportképünk is.
A montázsért Katinak.
És persze végül, de nem rangsorban Csaba és Meli, akikkel ennek a napnak szerintem legnagyobb királyai voltunk.
Számunkra vizuális emberek számára ez a világ egy csoda volt. Egy délután amikor úgy érezhettük, csodák igenis vannak, tehetünk értük, néha megteremthetjük magunknak.
Sajnos a cseresznyefák akkor nyíltak, mikor Kriszta külföldön volt, hiányzott nekünk nagyon. Így a videórészletek az én lelkemen száradnak. A vágás is egy ügyes kollegina keze munkája, sokat javított rajta
Nagyon hálás vagyok ezért a filmért mindenkinek, aki hitt bennem, az álomban melyet láttam, aki segített abban, hogy ez létrejöjjön. Sokan beszálltak, mindannyian lelkesedésből. Pont az, ami a Visualime egyik legnagyobb összetartó ereje: csapatban lenni, együtt alkotni jó.
A munka legnagyobb része Szilvián volt. Soha egy pillanatig nem kellett győzködnöm, hogy mi értelme van ennek. Érezte az első pillanattól, rengeteg energiát, munkát, lelkesedést rakott bele. Neki és mindenkinek köszönöm!
Ez már történelem. Az első nászriporter TEF 3-as workshopja. Akkor vendégként, workshoprajongóként voltam ott. A jelenlegi összefonódásainkat nézve, az a workshop egy tudatalatti kivetülése volt a jövőnknek. Andi (Creations.hu) adta a ruhát. Én pedig élveztem a csapatmunkát, a gyönyörű párost, a jó helyszíneket.
Lucia és Péter nászriporteres páros voltak, így én nem ismertem őket. Hát sajnáltam, hogy nem lehetettem velük az esküvőjükön. De ne legyek telhetetlen, mert így is kaptam belőlük valamit
Ezer éves történet a ‘miénk’. Majd egy évvel az esküvő előtt indult. Olyan kaotikusan, hogy csodáltam, hogy nem menekültek tőlem messzire. Sőt.
Mikor először bejelentkeztek május 21. volt a tervezett dátumuk. Nálam pedig az egyetlen foglalt májusi dátum. Két hét múlva mikor Timi felhívott, hogy akkor átrakta 28-ra, már az is foglalt volt. Ezután vett egy mély levegőt, megkérdezte melyik nap szabad még, megkért, hogy tartsam addig, míg előről kezdi végighívni a szolgáltatói kört a 3. dátum miatt.
Az, hogy a találkozót olyan helyre raktam, ahol építkezés volt, már csak hab volt a tortán.
Timiék maradtak. Én pedig izgultam. Az időjárásra nem vagyok hatással. Ám mikor a dátum hozzám kötődik, egészen más színezete van. Ráadásul mostanában az égiek osztanak hideget/meleget. Az ő napjuk sem volt izgalmaktól mentes, ám végül összeállt. Szűrt fény a fotózásra, az eső pedig a vacsorára érkezett meg.
Velük ősszel bemelegítettünk. Meghívóhoz fotóztunk egy kicsit. Lilában kezdtük, majd a menyecskével lilában zártunk
Timi nem csak hogy velem maradt, hanem ruhája is a Visualime-ból volt. Azt szeretem a Creations ruhákban, hogy pontosan olyanok, amilyen a menyasszonyom. Timi pedig nem szereti túlbonyolítani a dolgokat. Én szeretem a stílusost, ami a menyasszonyról szól. Így ezt a ruhát nagyon szerettem, nagyon jól lehetett ‘dolgozni’ vele. Valahogy minden olyan könnyen szerethető volt.
A helyszínlistájuk is az én kedvemre alakult ki. Legyen érdekes, olyan, ahol még sosem jártam (vagy legalábbis nem túl sokszor) és szóljon róluk. Az elején volt építészet, utána az ő helyük (Tomi evezett hajdanán), majd útban a templom felé azok a dombok, melyek körülölelték a helyet, ahol esküdtek. Megvolt a szerencse, az éppen akkor, a színes lufik a hídon. Nem panaszkodtam, volt miből válogatni az esti slideshow-hoz.
Az igazság az, hogy nem minden anyag kerül fel a blogra. Amikor besűrűsödnek a slideshow-k, sok idő egy-egy anyag beillesztése is, kimaradnak kisebb esküvők, családi anyagok. És persze sok baráti anyag is van, ami épp csak annyival végzi, hogy átadom.
Így mikor Betti most írt, hogy merre találhatja meg az anyagát, hát fogalmam sem volt. Mivel én sem találtam meg, előszedtem és felraktam. Ha meg felkerült arra gondoltam, be is linkelem, hogy legyen hozzáférésük.
Ami így egy év távlatából is emlékezetes az az, hogy a mosonmagyaróvári helyszín kánaán helyett végül a lagzi helyszínéhez közel kötöttünk ki. Jászberényben. Nem ajánlom senkinek, aki nincs oda kényszerítve. Ugyanis, ha földi halandó vagy, ott nem találsz semmit. Semmit ami vizuálisan sokat dobna az anyagon. Az égiek velünk voltak és olyan apró részletekből végül összeállt, hogy nem panaszkodhattam. Beengedtek a Művelődési Házba, kedvesek voltak a helyi kávézóban, a szomszéd faluban pedig bála művészeti alkotócsoport engedte el magát
Ez lett belőle:
Nos ez a bejegyzés már minden csak nem aktuális. Ám tegnap mikor Kati átküldte nekem a montázst, arra gondoltam, hogy akkor itt az ideje, hogy ezt is beillesszem:
Ez a program a Néveri családtól már szinte tipikusnak számított. Nekem munkamániásnak egy újabb lökés arra, hogy miért is kell visszarendeznem az életem kicsit a régi mederve. Mindenki összejön, rászán egy napot arra, hogy egymás társaságát, egymásra odafigyelve élvezzék. Finom játéka volt az intim, bulis, családi hangulatoknak.
A reggelt a csajok hármasban indították. A címszó anyanap, szín zöld (biozöld:)). Reggeli anyukával, vásárlás, csajos módra, valami ‘eddig hogyan tudtam élni nélküle’ zöld kütyü beszerzése.
Én a déli programtól csatlakoztam, nyílt zumbaóra barátokkal. Nem magyarázom túl a hangulatát, itt a slideshow:
A napot egy kis könnyű snakkel folytattuk a szaunázás után. A fodrászkodás már nem fért bele a programba, csak ültünk és beszélgettünk egy jót, mielőtt a család kibővült volna. Gabi profi módjára előkészített vacsorával várta a vendégeket. Megjöttek a férfiak, nagyszülők és az anyuka ünneplésére szánt napot végül Babi szülinapi köszöntésével zártuk.
Nem igazán tudom jól leírni, milyen is volt ez a nap. Mert nem lehet leírni azokat a finom rezdüléseket amitől egy egésszé állt össze.
Voltam már egyenruhás esküvőn. De valahogy ez mégis más volt. Azt hiszem a repülésben van valami olyan, amit nem értünk mi földi halandók tisztán, de érezzük, hogy ez különleges lehet. Ferkó gyerekkori álmát valósította meg azzal, hogy vadászrepülő pilóta lett. Ha minden jól megy, lassan már tanítja a pilótákat.
Az ő esküvőjük első megbeszélése is történelem már. Janka barátnővel jött, mert Ferkó akkor már kint dolgozott, tanult. Első pillanattól megragadott a bájos személyisége, a képek pontosan megmutatják, milyen is ő. Ám az ilyen találkozók, ahol nincs ott a vőlegény, mindig nyitva maradnak. Vajon milyen lesz a páros? Milyenek lesznek ők együtt?
Velük kapcsolatban, ha lett is volna Janka után kérdőjelem, nem sokáig tartott volna. A vőlegény olyan email-t írt nekem, amit legszívesebben beollóznék ide. Olyan bizalommal, belsőségesen írt, hogy látatlanban is tudtam, május 7-én a legjobb helyen fogok esküvőzni.
Még valami nagyon fontos, mostantól 720p. Aki szeretné látni, hogy milyenek is a képek valójában, ne felejtsen el feljebb váltani!
Volt egy érdekes pillanat az ő esküvőjük hajnalán. A tábori lelkészük, aki eskette őket, odajött hozzám az aznapi képek slideshowjának vetítése után. Többek között azt mondta, hogy az amivel én fotózok, az nem simán tehetség (bár már annak is örülnék, ha mindig biztos lennék benne, hogy abból kaptam eleget ehhez a hivatáshoz). Hanem egy ajándék, amit Istentől kaptam. Erről sokat írhatnék. Hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. Ám inkább csak simán leírom. Leírom, leginkább magamnak, hogy ezzel is megőrizzem a pillanatot, mikor ott megfogta a kezemet és ezeket a szavakat kiejtette. Az érzést, amit a szavai adtak nem fogom elfelejteni.
Az ő esetükben a külön napos kreatív nem is volt kérdés. Ami az volt, a képek publikációja. A Grippen kikerült az anyagból, ám így gondolom, így is sok-sok nem csak menyasszonyimádónak való kép maradt bent.
Nőként fényképezni ilyen anyagot nem olyan egyértelmű. A férfiak természetes vonzódása a nagyméretű fémtárgyakhoz (autó, vonat, repülő) természetes. Én nem is igazán tudtam mit várhatok. Így aztán magam is meglepődtem, mennyi téma volt, a hangár micsoda kánaán volt nekem. A vőlegény kollégái, akik egy-két képen láthatóak, olyan hangulatot varázsoltak körém a történeteikkel, hogy engem is lenyűgözött. Hazafelé értettem meg igazán, hogy milyen fotózásban volt részem, hogy sokak nagy álma, szinte az ölembe hullott. Mentségemre legyen szólva, ott minden pillanatát úgy élveztem, mintha gyerekkori vágyaim egyikét éltem volna meg
