Próbálom előszedni az agyamból, hogy hol is kezdtük.
Nem mint kollégák.
Hanem mint menyasszony-vőlegény és a fotósuk.
Az én első emlékem a Magyar Esküvő Gála. Toporgunk a felajánlásunkkal a tombolára a reflektorfényben. Mellettem Írisz és Zoli. Beszélgetünk, belefér, várjuk a nyertesünket. Írisz rámnéz, mosolyog szelíden és kiböki, hogy ő bizony örülne annak, ami az én kezemben van. Amin teljesen meglepődtem. Majd valahogy folytatjuk ezt a beszélgetést még aznap este és megtudom, hogy hiába kollégák, hiába a sok sok gyönyörű általuk készített kép, az ő sorozatukban hiány van.
Már sokat írtam arról, hogy időről időre kerülnek ilyen évekkel elcsúszott fotózások az utamba. Sokan megkérdezik, hogy mi értelme. Én már régen nem. Minden sorozatnak, melyre az alanyai szívből vágynak helye van. Ennél több érv, érzés nekem nem kell. Ahogyan a vágyaknak sincs, ezeknek a sorozatoknak nincs sem térbeli, sem időbeli határa.
Télen elkezdtük az ötletelést. Mi is lenne az álom? Toscana. Amit télen el is vetettünk. Túlterhelt esküvőfotósok ilyen luxust nem igazán engedhetnek meg magunknak szezonban. És valahogy nem telet álmodtunk.
Kitűztünk egy dátumot. Május első hetében. Aztán valahogy nem csináltunk semmit. Előtte héten felhívott Írisz, hogy mit is kezdjünk. Halasztottunk. Valami hiányzott. Később, mint az életben oly sokszor, megkaptuk a választ miért is nem kezdtünk akkor azon a szezon eleji héten neki. Utólag visszanézve azt hiszem mindannyian hiányoltuk azt az érzést amit az esküvő ad: csak akkor és ott. Ahogy megálmodtuk. Tudom, egy páros fotózásban ezt nehezebb elérni, mint egy kitűzött esküvői napon, vagy ahhoz közel. Szerintem legbelül mégis vártuk azt, hogy ott legyen az amitől azt érezzük, ez az a nap, ez az a hely.
Amikor Tamással tavasszal elkezdtük a toszkánai workshopot tervezni megfogalmaztuk, hogy szükségünk lesz egy helyszínbejárásra. Kitűztünk egy hetet, ahol gyakorlatilag a workshop ritmusában jártuk be a helyszíneket. A hetet, amely Írisz és Zoli toszkánai munkájuk utáni hét volt. Ha ezer évig szervezzük sem jöhetett volna jobban össze.
Megadtam a pontos helyet, időpontot, egyeztettünk minimálon, olyan ‘fotós last minute’ stílusban.
Majd kedd délután megérkeztek. Tökéletes ruhában. Tökéletes hajjal, sminkkel, kellékek áradatával. Hogy én mennyire be tudok pörögni akkor, mikor egy fotózás így összeáll. Bár mikor elkezdtük, rajtam volt a szokásos ‘jujjj, kollégákat fotózok’ rettegés. Ám hamar elmúlt. Ahogy megvoltak az első olyan képek, amiről éreztem, talán olyat sikerült fotózni, amit igen, valószínűleg ők is le tudnak fotózni, de róluk még sosem készült. Szépen könnyedén átcsúsztunk a fotózás örömébe, élveztük a hangulatot, a környezet varázsát, a lemenő nap fényeit.
Az estére tervezett fotózásunk elmaradt, nem értük el fényben a helyszínt amit terveztünk.
Így aztán behúztunk még egy másnapot, 11-1-ig.
Ahogy leültek a téren a tűző napfényben Zoli rámnézett és szelíd humorral megjegyezte, hogy ez milyen őrültség. Vajon ezt hogyan adta ki az agyunk? A legnehezebb fényben úszva görcsölünk. Idehaza ezt a leosztást gyakorlatilag tiltópályán tartjuk. Ám most is csak úgy alakult, ahogyan ebben a műfajban oly sokszor. A digitális technika csodája szépen megmentett bennünket. Nem bántam, hogy látom mi van a kijelzőn. Egy pillanatig sem zavartattam magam, hogy folyamatosan szépen nézem, mit is fotóztam. 😀 És itt örültem legjobban Írisz utómunkájának. Mert az ő stílusuk gyönyörűen finomítja vissza ezeket a képeket. 😀
Ez volt a megállapodásunk nekem egyik legizgalmasabb része. Nyers képeket kapnak. Azt álmodnak belőle, amit csak szeretnének.
Ez nálunk fotósoknál mindig kérdés, milyen módon dolgozunk fel egy anyagot.
Ők ezt így tették.
Az egy dolog, hogy nekem kényelmes.
Ám kíváncsi is voltam, milyen, ha más nyúl hozzá? Fogom-e szeretni? Olyan kiváncsian vártam. Izgalmas utómunka. Van új a nap alatt. 😀
Majd egy-két képpel eljátszom, de nem azért mert ne szeretném így. Hanem azért, hogy megmutassam azt, hogy mi lesz egy képből a végén, nagyon sokban múlik azon, hogy a végtelen számítógép előtt töltött órákban milyen hangulatban, mit is csinálunk vele. 😉
folyt.köv.
És most ámegyek az ő oldalukra és megnézem, mit írnak ugyanezzel a képekkel illusztrálva. 🙂
Merthogy ez is a mi: 1 esküvőfotós+1 esküvőfotós +1 esküvőfotós együttjátszásunknak része…
Leave a reply